Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 10. szám - Czegő Zoltán: Ki fiával beszél, Ki párjával szól (versek)
Czegő Zoltán Ki fiával beszél így fogad be lassan engem is a föld melyet viselsz magadon ahogy verejtékcseppjeim óvatlan könnyem issza föl szikkadt melleden a kapanyom Elfekszel benne Tovaúszol amerre akarsz a szint alatt Drága kis szendvicsemberem ég s földnek egykor csöpp falat Hogyan bír véled most a föld-anya Gondoltad itt tágasabb odalenn Szűk volt a szivem már úgy betöltötted pattanásig Te Fiam Egyetlenem Hogy ránk legyints és lerázz magadról rebegö áldást vállra szórt imát anyai kezet — mennyi erő kelletik ahhoz hogy magát az életet alázza az emlékezet Jaj szültem volna inkább gyomirtó kapát melleden föld-ing-lazítót Jégesőt Telet didergő kökénybokrot Bármit csak lelkes emberállatot ne ki odavet gyeplőt az apokalipszis négy lovának Én embert szültem ki aztán önként visszadobta az életet nekem hogy növekedjék bennem a halál falatonként • Néha fölsereglenek itt falra hányt szavaid Olyankor tele Véled a világ Olyankor el merem hinni hogy anyádnak legalább elintézed ott a harmóniát Sepsiszentgyörgy, 1991. május 30. 29
