Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 9. szám - Beke György: Nemzet, nemzeti kisebbség, önazonosság (Beszélgetés Fábián Ernővel)
kényszerít polgáraira, ezzel szemben a nemzet a polgárok szabad együttműködésén alapul. A nemzetet Humboldt az önkéntes kapcsolatokra épülő társadalmi szférával azonosította. Ezzel az egyén-nemzet-emberiség kapcsolatát az államnemzet felfogással szemben depoli- tizálta. Herdernél a nép organikus fejlődésének sajátos, kreatív ereje a népszellem (Volkgeist). E szellem egyidős a néppel és jelen van minden alkotásában. A sajátos népszellemet azzal is bizonyította, hogy két népnek nincs azonos nyelve és kultúrája — identitása —, mindenik külön világ és mindenik sajátos hozzájárulást jelent a humanitás fejlődéséhez. A nemzetiség szabatosabb meghatározását olvashatod Eötvös Józsefnek a nemzetiségi kérdésről 1865-ben írt tanulmányában: „A nemzetiség nem egyéb, mint azon összetartozásnak tudata, mely nagyszámú emberek között — múltjok emlékei, jelen helyzetűk s mi ezekből foly, érdekeik és érzelmeik közössége által támad.” Eötvös szerint a nyelvnél a múlt közös emlékei s a jelen közös érdekei s reményei hasonló s néha erősebb érzelmeket idéznek elő „egyes országok különböző nyelven szóló polgárai között.” S ami a legfontosabb, a nemzetiség érzete a népeknél ugyanaz, mi az egyénnél a „személyiség öntudata”, ezért a „külön nemzetiségnek kell elismernünk minden néptömeget, melynek külön személyiségének érzete fölébredt.” Ezen a vonalon kell haladnunk, ha kielégítő választ akarunk találni a kérdésedre. A nemzetiség minden olyan népnél vagy népcsoportnál közös, melyek közös eredettel, történeti emlékekkel, nyelvvel és kultúrával rendelkeznek. A nemzeti kisebbség az anyanemzet részét képezi. Ezért nem szerencsés kifejezés nemzetiségnek nevezni. A kanadai franciákat vagy az erdélyi szászokat, svábokat vagy akár a keletnémeteket nem lehet mesterségesen leválasztani — politikai és ideológiai fogásokkal — a francia vagy a német nemzetről. Nincs kelet- és nyugatnémet nemzet, az egybetartozás tudatát nem lehet kiiktatni politikai érdekek szolgálatába állított ideológiákkal, demagógikus megfogalmazásokkal. Az olyan „fogalmak” mint a „magyarajkú német” vagy „magyar nemzetiségű román” a valóságtól idegen gyártmányok. Az identitás kérdésében azonban árnyaltabb eljárással kell dolgoznunk. Mint már említettem, a nemzet, de a nemzeti kisebbség sem kimondottam nyelvi és kulturális közösség, nem lehet depolitizálni, sajátos helyzeténél fogva, ahogy Eötvös írja, „jelen helyzetök”, az a tény, hogy más állam területén élnek, s létük és fejlődésük biztosítása olyan külön érdekeket hoz létre, melyek különböznek az anyanemzet érdekeitől, az identitást is színezik. A nemzetiségi kisebbségnek gyakran különálló személyiségként kell cselekednie, különösképpen a politikai életben. Közben felhalmozódnak a különállás tapasztalatai és hagyományai. Ezért a kisebbségi identitást, jobb megértésért és a cselekvés világosabbá tételéért különálló egységként, személyiségként is figyelembe kell venni. Az egybemosás, persze, tévedések forrása lehet. Ettől még nem szűnik meg alapvetően a nemzetiségi hovátartozásunk. — Vagyis, konkretizálva: a sajátos erdélyi helyzet, gondok és lehetőségek okán, az erdélyi magyar kisebbség, noha sok szempontból önálló személyiségi jegyeket is felmutat, semmiképpen sem tartozik a vele egy országban élő román nemzethez, hanem a magyar anyanemzet része. — Feltétlenül! — Elérkeztünk akkor ahhoz a kérdéshez is, hogy a nemzeti identitás egyetlen kritériuma-e a nyelv? Lehet-e valakinek magyarságtudata akkor is, ha már nem tudja, elfelejtette vagy meg sem tanulta ősei anyanyelvét? — Herdernél azt olvashatjuk, hogy „minden nép saját nyelvével teremt közösséget”, vagy hogy a „nyelv és fül szövetsége kapcsolja össze a közösséget, általa fogadjuk be a gondolatokat és tanácsokat, hozunk döntéseket, közöljük egymással a felvilágosításokat, örömünket és bánatunkat. Aki egy közösség nyelvén nevelkedett, aki szívét-lelkét ennek a nyelvnek adja és általa fejezi ki, az ennek a nyelvnek a népéhez tartozik.” így Herder. De a nyelvet mégsem fogadhatjuk el kizárólagos kritériumként. Az írek, a skótok vagy a walesiek egészében vagy nagyrészt elfelejtették eredeti nyelvüket, angolul beszélnek, de felébredt bennük különálló, kollektív személyiségük tudata, amelyhez ragaszkodnak. Afrika jó 90
