Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 9. szám - Legendák Jékely Zoltánról (Összegyűjtötte: Albert Zsuzsa)

Kéki Béla.: Zsoli csínytevő hajlamára jellemző eset történt 1957-ben, szilveszter éjszakáján. Egy gyergyói származású nagy irodalombarát pasaréti villájában búcsúztattuk az óévet. A meghívottak között volt Tamási Áron, Jékely Zoltán, Grandpierre Emil, Féja Géza, egy fiatal filmrendező, és jómagam. A vacsora után folyt a tréfálkozás, s mivel szép hölgyekben sem volt hiány, a társaság hamar táncra perdült. Féja kissé kapatosán, térdeit magasba kapkodva, térült-fordult a párjával. Ekkor Zsoli a szoba sarkában álló íróasztalon egy ív papírra sebtében felpingálta: Vén szamár vagyok. S a kötött ujjasban ugrabugráló Féja hátára akasztotta. Nagy derültség támadt. Féja látva, hogy rajta nevemek, gyanút fogott, lekapta magáról az ujjast és felordított: „Ki tette? Agyoncsapom a gazembert!” Zsoli, elkerülendő a tettlegességet, gyorsan kilépett az előszobába, magára kapta a kabátját, és már el is tűnt a havas éjszakába.

Lator L.: Hadd mondjak még egy pár szót a rendetlenségéről. Egyik kötetének a fülszövegében azt olvastam, hogy Jékelynek olyan erős volt az önkritikája, hogy ezeket a verseket korábban nem tette be a kötetébe. De ez nem így történt. Azokat a verseket egyszerűen elfelejtette. Egyszer egy fiókban vagy dobozban vagy nem tudom én hol, véletlenül megtalálta őket. Úgy kerültek be Az álom útja című kötetébe. Vagy amit a műfordításaival csinált. Egszerre van benne az igényessége és a furcsa feledékeny rendetlensége: állandóan javított a forditásain, keringtek ott a szobájában régi kéziratok, rajtuk furcsa iramló betűivel a javítások, csak éppen sokszor azt nem tudta Zsoli, hogy melyik javítása a hiteles. Úgyhogy nekem sokszor ideadott 3-4 javított műfordításpéldányt, hogy válasszam ki közülük, melyik az igazi.

Benyhe J.: Alatta az olvashatatlan kriksz-kraksz aláírása, ami a szerkesztőségünk örök élcelődésének tárgya, mert azt, hogy Jékely Zoltán fordítása, ő mindig így írta alá, hogy azt úgy lehetett olvasni, Jékely Zoltán ládikája.

Kéki Béla: Mikor Adrienne lányuk megszületett, akkor mindenki kérdezte, na és hány kiló volt. Fülem hallatára mondta, hogy három kiló ötven. Jött a következő kíváncsiskodó, és szintén megkérdezte: na és mennyi volt a súlya a gyereknek? Azt mondja, 2,90. Mondom, miért mondassz mindig mást? Azt mondja, unom mindig ugyanazt mondani.

Lator L.: Jékely imádta az unokáit, akik igen számosak voltak. Sokáig volt úgy, hogy a Frankel Leó utca 21—23-ban három generáció is lakott. Mert ott laktak Áprily-ék, ott lakott Jékely Zoltán, és Endre, Zsoli a feleségével és a gyerekeivel. Később pedig Jékely unokái, és akkor mondta egyszer az akkor már korosodó Jékely, azzal a furcsa idegességgel, ami időnként erőt vett rajta, hogy „Imádom az unokáimat, imádom az unokáimat, de szeretnék egy olyan lakást, ahol van egy toronyszoba, ahova senki se jöhet fel, és én akkor jöhetek le közéjük, amikor akarok.” De arra is emlékszem, hogy amikor Áprily Lajos már nagyon roskatag lett, rosszul látott, és úgy szöszmötölt a lakásban, Zsoli egyszer riadtan elmesélte, hogy „Idegesít apám, mikor reggel — akkor még egy fával fűthető kályha volt ott —, megpróbál befűteni, és olyan ügyetlenül próbálkozik a gerjesztővel, az újságpapírral, a fával.” Jékelyt ez idegesítette, s emiatt bűntudata volt. Ez a furcsa, sokszoros bűntudat abba a felhőtlen családi közösségbe azért belefért. Az az érzésem, hogy azokban a versekben, amikben olyan szépen és annyi áhítattal idézi meg Áprily alakját, a feszültséget ez a kései bűnbánat is gerjeszti.

Nemes Nagy Á.: Hogyha a nagyköltői mivoltát jellemezni akarjuk, ahogy nem jellemeztük, mert hiszen most az élet-legendájáról van szó, volt benne valami, ami mélységesen értett a költészethez, a költészet technikájához, egyáltalán az irodalom megformálásához. Ha ő kezébe vett egy verssort, ha kezébe vett egy mondatot, azt megcsinálta. Szóval erről nem szabad azért megfeledkezni, tehát nem szabad róla egy olyan romantikus képet rajzolni, hogy csak úgy ment neki a költészet, ment, ment, és megálmodta. Szóval ez

84