Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 9. szám - Legendák Jékely Zoltánról (Összegyűjtötte: Albert Zsuzsa)
Micsoda égi bugyborékolás: mintha a nyár arany korsója telnék; A gyurgyalag, az hinti a múlás, a búcsúzó augusztus ijedelmét. Lengyel B.: Volt benne a finomsága és tartózkodása mellett valami a természeti ember ösztönös vadságából. Ez a kettő együtt, hogy néha úgy érezte az ember, hogy minden finomság ellenére az egy nagy indulatú, és, némi túlzással, valahogy nem egészen civilizált ember. A természeti ember érzékelésének a primérsége volt benne, mert hihetetlen primé- ren tudott meglátni valamit, mintha először látná a világot, azzal az érzékenységgel tudta meglátni, és ugyanakkor volt benne valami nagy indulati feszültség, öntörvényűség, ami nem ismerte azt, hogy megállj, hogy vigyázat. Nemes Nagy Á.: Persze, Ariel és Caliban volt egyszerre. Lator L.: Igen. Domokos M.: — Divatos szóval élve, nem voltak identitászavarai; ő aztán igazán hűséges volt önmagához. Gyűlölte a képmutatást és a hazugságot, erre csakugyan allergiás volt, olyanannyira, hogyha valaki nem ismerte őt közelebbről, azt gondolta, hogy itt valami etikai szerepjátszás esete forog fenn. Nem. Szó sincs erről. Egyszerűen fizikailag nem bírta bevenni a gyomra, az idegzete a képmutatást, a hazugságot. Egyébként hadd mondjam el, mivel minden embernek, jelentős embernek a természete is valamiképpen szervezi maga körül a világot és a világ eseményeit, és ez természetesen Jékelyre is érvényes, hogy az a furcsa dolog történt, hogy éppen a mai napon, amikor róla beszélgetünk, kezembe került egy vers, amit nemzedéktársa, Takáts Gyula írt, Jékely Zoltánra emlékezve címmel, és itt azt is meg kell említeni, hogy ezt a két embert, Takáts Gyulát és Jékely Zoltánt még a horgászat szenvedélye is összekötötte. Nemes N. Á.: — És Kassákot. Domokos M.: — Hát igen, de Kassák nem ebbe a nemzedékbe tartozik. Olyannyira, hogy időnként egy-egy nagy halfogásról olyan érzékletes módon értesítették egymást, hogy a levélbe beragasztották a kifogott hal egy pikkelyét, annak bizonyítására is, hogy a hal csakugyan majdnem akkora volt, mint amekkorának leírták, ugye mert a horgászok szeretnek tódítani, és ez egy olyan furcsa véletlen, amit természetesnek érzek egyébként, éppen azért, mert Jékelyről van szó, és ma róla beszélgetünk. Ez a címe, hogy Jékely Zoltán emlékére, és ha szabad, akkor én ezt felolvasnám, nagyon jól megidéz sok mindent abból aminek mi is hangot adtunk. Tehát: Jékely Zoltán emlékére. Ó, szép magyar fejek, ti drága régik! Megüt a sor, olvasva Kosztolányit, és folytatom tovább, a névsor nyitva, mint szárnya volt és nedves még a tinta a paksi csárda nagy vendégkönyvében a Paks vobis, ahogyan Zsoli írta s tollát nyújtva Weöresnek adta, a sámán halzsíros papírra írta tovább, és mint a márvány, csukazsíron fénylett szivárvány s Dunánk vizét hagyva a nagy viza fölénk úszott, mint részeg, zöld tejút ránkfénylett pikkelyes hasa. És Enyed, Csönge közt mocsárba, porba versek villogtak föl a magyarokra. 82
