Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 9. szám - 200 éve született Széchenyi István - Hanák Tibor: Kor- és világkép (Széchenyi István szellemi portréjához)
személyek között is többen hívei voltak a felvilágosodás eszmevilágának, ha csak eklektikus módon is. Korántsem csupán néhány esztendő megpezsdüléséről volt itt szó. Már a 18. század első felében modern gondolatokkal léptek elő a piarista tanárok. Magyarországon főképp Czörver Elek (1714—1747) és János (1715—1775) szállt síkra az életközeli és korszerű, azaz gyakorlati oktatásért, s a skolasztika tananyagát ugyan megtartották, de természettudományos ismeretekkel, Galilei, Newton, Gassendi tanításával párosították.5 A Czörver-testvérpárra következő piarista nemzedék aztán határozottan távolodni kezdett a skolasztikától és a barokk abszolutizmus nevelési ideáljaitól. Koppi Károly (1744—1801) nemcsak relativista nézeteket képviselt az ismeretelméletben és vallásfilozófiában — ami önmagában véve is nagy szellemi „merény” —, de követelte az emberjogok tiszteletbentar- tását, a népjólét és a tudományos haladás előmozdítását. Rendtársa, Benyák Bernát (1745 —1829) szerint a teológia nem akadályozhatja a filozófiai gondolkodást és a tudományos kutatást. Az iskolai oktatásban a természettudományos ismereteket és a gyakorlati tudást, a készségek kifejlesztését kívánta, de ennél is erjesztőbb hatása volt kiállása a magyar nyelv iskolai bevezetése érdekében.6 A korszak protestáns tanárai is igyekeztek együtt haladni az európai fejlődéssel, bár az állami hatóságok és egyházi elöljáróságaik egyaránt fékezték működésüket. Márton István (1796—1831) pápai filozófiai tanár Kant filozófiája, a kriti- cizmus meghonosításával járult hozzá a felvilágosodás szellemének honi erősítéséhez. Erdélyben szabadabb szellem uralkodott. Köteles Sámuel (1770—1831) nyíltan Kant követőjének vallotta magát, és azzal is példáját adta a szuverén gondolkodásnak, hogy a kriticizmust is kritikával kezelte. Annak ellenére, hogy minél közelebb és szem előtt volt valaki, annál nehezebben tudott önálló utakon járni, még az osztrák belterületeken sem akasztották szegre a jozefinista eszméket. Korabeli leírások szerint a cenzúra és a fokozott ellenőrzés sem tudta meggátolni a szabad gondolkodás áttörését, annál kevésbé, mert a kolostorokba fészkelte be magát, melyeket a konzervativizmus gócainak hittek hivatalos helyeken. Ausztriában a bencések kötetlenül vitatkoztak maguk között a tudomány és a politika kérdéseiről, de nem riadtak vissza a nyilvánosságtól sem, mint Albert Jäger marienbergi bencés szerzetes innsbrucki előadása, vagy az admonti Adalbert von Muchar grazi tanár magatartása igazolja, aki üdvözölte a februári forradalom kitörését.7 Beszédesek ebben a vonatkozásban a kényszernyugdíjazások és a fegyelmi eljárások is. A bécsi hatóságok ezekkel elárulták, hogy a felvilágosodás szellemét eleven erőnek tartották. A politikai okokból nyugdíjazott profesz- szorok között a legjelentősebb személyiség Bernhard Bolzano (1781—1848) katolikus pap, prágai egyetemi tanár, akit a fenomenológia előkészítőjének tekinthetünk. Racionalista vallásmagyarázatai, merész teológiai ötletei, méginkább pedig az erőszak nélküli államról szóló álmodozásai nem nyerték meg sem az állam, sem az egyház tetszését. Kijelentette többek között, hogy a fejedelemnek nem csak az a dolga, hogy „adót szedjen be a néptől”, hanem hogy az emberek felvilágosításáról és lelki üdvéről gondoskodjon.8 Bolzano még vitatkozott Kant filozófiájával, tanítványai (Günther, Fesl) azonban már Kant és Fichte nyomán haladtak. Ludwig Rembold (1785—1844) bécsi filozófust szintén szabadelvű nézetei miatt nyugdíjazták. Azt hirdette, hogy az uralkodó köteles alkotmányt adni a népnek; a nép pedig mint a „gondviselés eszköze” büntető jelleggel szólhat bele az államügyek intézésébe, ha úgy találja, hogy a kormányzás maximái igazságtalanok. Rem- boldot „ex offo” eltávolították a katedráról.9 Vinzenz Weintritt (1778—1849) vallásfilozófusnak azt rótták fel végeredményben, hogy túlságosan jóban van diákjaival, sokat kirándul és iszik velük. A frenológus Franz Joseph Gall (1758—1828), aki elsőként ismerte fel az intelligencia és az agykéreg szürkeállománya közötti összefüggést, kénytelen volt elhagyni Bécset, mert a fölöttes szervek véleménye szerint koponyatana nem egyeztethető össze a vallással és az erkölccsel. Lukas Boer (eredetileg: Boogers) (1751—1835) nőorvost, a „szülészház” vezetőjét is elbocsátották, mert „természetes szülészeti módszere” nem felelt meg a főhatóságok ízlésének. Nyugdíjazták a már említett Koppi Károly piaristát is, akinek a választójogról írt könyvét (Ius electionis, Wien 1790) elkobozták.10 38
