Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 8. szám - Demény János: Veress Sándor két levele Molnár Antalhoz
bocsájtani. A British Museum azonban — nagy várakozásom ellenére — élvezhetetlen. Idejétmúlta, konzervatív agyonzsúfoltságában nem látni a fától az erdőt. Azt hiszem, múltkor már írtam nagyszerű zenei életükről. Erről csak a legnagyobb lelkesedéssel beszélhetek. Minden, amit hallottam — kórus, szólóhangszer, zenekar, opera, balett — a tökéletesség horizontján mozog! Fiatal komponistáik között — akik lerázták az Elgar stb. féle nyúlós romantikát — igen jók vannak. Az a bizonyos Lord Berners azonban a közepeseknél nagyon is aluliakhoz tartozik. Hallottam két balettjét: Cupid and Psyche és Wedding Bouquet. Melódikája igen szegényes, harmóniavilága alapjában az utóromantikusokhoz sorozza (de pl. egy Strauss R. sziporkázása nélkül), ritmikájában pedig nem bír megszabadulni a háromnegyedes valcertempótól. Különben nem tartozik az egészen fiatalokhoz, kivénhedt diplomata s afféle mindenhez értő pénzeszsák. Mint oly sokan a mai zeneszerzők közül, invencióhiányát egy bizonyos groteszkséggel palástolja, ami a gyanútlan hallgatót első pillanatra megtévesztheti, amíg rá nem jön semmitmondására. Időnként feladja a zenét s akkor fest. Díszleteit is néha maga tervezi — olyanok is! Szövegeit is maga írja, ami mindenesetre praktikus megoldás, mert nem kell megosztozni a szerzői jutalékon. Általában afféle Sok hűhő semmiért nagy zajt csinál folyton a zenekarával. Az idősebb generációból a legjobb R. Vaughan Williams. Ő az itteni Kodály. Nagy folklorista, kitűnő ismerője az Erzsébet korabeli angol zenének s muzsikáján ez az angol földbe s régi tradíciókba való gyökerezettség leszűrtsége, koncentráltsága, végtelen komolysága tükröződik. Sok igen finom népdalfeldolgozása van s azonkívül egy balettjét ismerem: a Job-ot. Nagy zene. A fiatalabbak közül három nevet említenék. Elsősorban Constant Lambert. Lehet úgy harmincöt. Rendkívüli tehetség, csupa élet, hús-vér fajta ember. Sokat eszik-iszik, mulattjával nőt vett feleségül az angol felső körök nagy megbotránkozására, nem törődik az emberekkel, füstöl s kabáthajtókája mindig cigarettahamus — Händel lehetett efféle típus — a szíve vajból van s rengeteget dolgozik. Könyvet ír (mondják, én nem olvastam, brilliáns könyve van a modern zenéről), kritikákat közöl, komponál s elsőrangú, sokat foglalkoztatott karmester. A legjobb angol balettnek, a Sadler’s Wells-nek állandó karmestere, sokat dirigál koncerten, BBC-ben, most legutóbb pedig a Covent Garden új szezonnyitásakor csinálta olasz staggioneval a Turandotot. Balettjét ismerem: Horoscope, nagyon jófajta, erős zene. Némi Strawinsky — de talán csak inkább a színekben — befolyás. Jó volna meghívatni a Filharmonikusokkal, legalább lámák Pesten, hogy Németországon kívül is van még kultúra! Itt van azután ebből a generációból William Walton. Balettje, a Facade után ítélve nem mély, de nagyon világosfejű, kulturált, jól formáló, invenciózus muzsikus. Kitűnő zongorista. A legfiatalabb, Benjamin Britten sokat ígér, de kérdés, lesz-e belőle valami. Egyelőre még zöldfülű (vagy 22-23 éves) mindent leir első griffre, ami eszébe jut, s igen felkapott, az az érzésem — zenéjének szaga után ítélve — hátrányára. Ennyi volna, amit így kapásból most mondanék az itteni zenecsinálókról. Közben a magyarok is beleszólnak a koncertbe. Földes Bandi zongorázott — van már vagy egy hónapja — szép terem előtt. Műsorában legjobb a Bartók Szonáta volt, ezt kitűnően csinálta. Kentnernek volt estje, ezt nem hallottam, csak monstruózus műsorát közlöm: (emiatt nem mertem vállalkozni meghallgatására!) Két Liszt, két utolsó Beethoven szonáta, végül mindkét kötet Brahms Paganini variációk! Az Új Magyar Vonósnégyes a most folyó Festival előkelő meghívására két koncertet adott. A másodikat hallottam, nagyon szépen játszották Mozart G-dúrját, Bartók másodikot és Brahms a-mollját. Különben a hangverseny hangulata — eltérően a már elviselhetetlenné váló kommerz-koncertekétől — a régi kamarazenélés atmoszféráját adta vissza egy estére. A Wallace Collection nagy képtártermében tartották, a közönség a szünetben szép régi képekben, finom ötvösmunkákban s régi bútorokban gyönyörködhetett. Ámde a Daily Telegraph kritikusa szerint olyan szépen játszottak, hogy a közönség még a szép képekről is megfeledkezett! 76
