Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 8. szám - „Itt benn mindenki ártatlan” (Dr. Merza Józseffel beszélget Csapody Tamás)
teni, mivel megengedte a fegyvertelen katonai szolgálatot is, később azonban már ő is a polgári szolgálat általunk is kívánt feltételeit fogalmazta meg. 1979 őszén behívtak 19 napos továbbképzésre, amit megtagadtam. Családomnak megmondtam, hogy valószínűleg be fognak csukni. Igyekeztem romantika nélkül lefesteni a jövőt, mondván: egyszer ezen is túljutunk. Ők annyi romantikát vegyítettek az ügybe, hogy bemenetelem reggelén a három gyerek — Ági nem, ő még kicsi volt — átnyújtott egy szentképet, aminek a hátán pár sor volt az aláírásukkal, evvel kívánva erőt, bátorítást vagy jó szerencsét az akcióhoz. Mivel tudtam, hogy a börtönben mindent elvesznek az embertől, azért levágtam a kép egyik sarkát, s azzal a papírdarabbal a zsebemben vonultam be. Azt tudtam, hogy törvény szerint 5 évig terjedő börtönnel büntethetnek, de elképzelhető volt, hogy felfújják az ügyet államellenes összeesküvéssé, esetleg belekevernek egy kis külföldi kapcsolatot. Mondhatták volna azt is, hogy cselekedetem társadalmilag különösen veszélyes, mivel ha katolikusok is elkezdik a szolgálatmegtagadást, az nagyságrendileg több embert jelent, mint a korábbi, kis felekezethez tartozó megtagadók. Nem régen még kisközösségeket sújtó perek voltak, s az sem volt világos, mennyire akarja az állam betartani a ’75-ös Helsinki Egyezményt. Ma már látjuk, hogy Helsinki bizonyos tekintetben mérföldkő volt, de akkor, közelről, még nem lehetett jósolni. A tárgyaláson kiderült, hogy az ügyet az egyéni szolgálatmegtagadás szokott keretei között akarják tartani, s ezért, amikor meglepetésemre csupán 8 hónap fogházra ítéltek, fellebbeztem, jóllehet előzőleg úgy döntöttem, hogy fellebbezni csak három évet meghaladó büntetés esetén fogok. Az 1978. évi új Btk. bevezetésével a Kádár-rendszer előrelépett a törvényesség tekintetében. Ennek hatását érezni lehetett mind a bírósági eljárás során, mind pedig a börtönben. A kihallgatások tisztességes módon folytak le, a jegyzőkönyveket rendesen vették fel, valótlanságot nem akartak aláíratni. Fizikai fenyegetést nem alkalmaztak, mástól sem hallottam ilyesmiről. Persze a bírók vagy ügyészek időnkint felháborodtak, de ez a meggyőződés bizonyos szintje felett nem befolyásolja az embert. Egyszóval 79-ben messze voltunk a korábbi két évtized gyakorlatától. Mivel idősebb és többek által ismert ember voltam, ezért eleve más hangnemre számíthattam, mint egy fiatal ember, tapasztalataim szerint azonban a fiatalokkal sem voltak komiszak. Rabtársaim összeismertettek egy Józsi nevű fiúval, aki Jehova tanúja volt, és 33 hónapos büntetését töltötte. Tehetséges gyerek volt, a Bolyai János technikum elvégzése után rögtön felvették a műegyetem textilgépész szakára, dehát előbb katonának kellett volna menni. Egyetem helyett így a Fő utcában kötött ki. Ott élt nyugodt, vonzó stílusban. Esténkint találkoztam vele, amikor az új Btk. szellemében kinyitották az egy folyosóra nyíló zárkák ajtaját, s át lehetett menni egymáshoz beszélgetni, keresztrejtvényt fejteni, rexezni. Életéből, szavaiból azt láttam, hogy egy meggyőződéses fiatalember képes arra, hogy károsodás nélkül töltse el a közel három éves büntetést. Kellett ez a tapasztalat, hiszen nem volt világos, hogy milyen hatással van a börtönélet egy élete elején álló, nagyon sok mindenről lemondani kényszerülő fiatalemberre. Nekem könnyű életem volt benn, mivel hamar felfedezték, hogy egy matematikus érkezett az intézetbe. Bár ítéletem még nem volt jogerős, a házban lévő tervezőintézetben dolgozhattam, ahol költségvetéseket kellett számolni. Egy jó öreg Triumphator számológépet forgatgattam munkaidőben, s közben beszélgettünk az életről. Itt benn mindenki ártatlan - mondogattuk, amikor valaki hosszasan ecsetelte, hogy mások miatt csukták be. Az irodán az első elkövetőket alkalmazták, volt közöttünk nem egy építészmérnök, kerületi párttitkár, a néphadsereg főtisztje, technikus, kőműves. Az iroda vezetője egy jóindulatú építészmérnök volt, aki a pap rokonának irt levelét is megmutatta nekem - a stílus helyessége érdekelte —, hogy jónak tartom-e. Más alkalommal viszont figyelmeztetett, hogy elítélt vagyok, és úgy is kell viselkednem. A kollégák szerettek és nem tartottak bűnösnek. Az elsőfokú tárgyaláson a bíró kissé kemény volt, dehát egy elsőfokú bírónak mindig keménynek kell lenni. Sokáig huzakodtunk, közel négy óráig tartott a tárgyalás, ami 68
