Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 8. szám - Bisztray Ádám: Öröklődnek, A tanú, Michelangelo Kecskeméten (versek)
Bisztray Adám Öröklődnek Ne tagadd el, kérlek, hasonlítunk, arcod, a szem és a beszéd más lehet, mindegy, hol, s az idő melyik rétegében, a mozdulatok öröklődnek. Úgy iszol tenyeredből, éppúgy hajolsz féloldalt megdőlve a hegyi csurgó alá, ahogy én ittam fiú-szomjúsággal tűző Napon a szikrázó-hideg sugarat. Magamban kortyolok tebenned mohón, de csukott szájjal, több jusson neked, és bőröd alá bújva porosán, cigánybarnán egy hosszú utazás végén, mielőtt városunk befogad. A tanú Ki volt még ott véled a hegyen, mikor aludtak az apostolok, kiválasztott hármójukat hátra hagytad virrasztani, s tanácskozni hívtad a fentvalót, akarata legyen-é az első vagy menekülésed, amíg lehet, itt és ebben a félelem-résű órában keveredett össze égi származásod az anyaszülte fiú ösztöneivel, de ki látott a vívódásban,
