Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 5. szám - Cseke Péter: A szellemi otthonteremtés igézetében (Beszélgetés Kovács Géza erdélyi képzőművésszel)
— Az ember gyermekkorában hozzászokik egy faluképhez. Tíz év múlva, húsz év múlva hazamegy, és azt látja, hogy teljesen megváltozott a falu arculata. A fából faragott kötött kapuk helyén megjelentek például a vaskapuk. Úgy éreztem, hogy én ezt a folyamatot nem nézhetem tétlenül. Szerencsére Oroszhegyen, a szomszéd faluban még találtam 1811-ben állíttatott, jó állapotban lévő boltíves, kötött kapukat. Egész sorozatot készítettem róluk — tollal és ecsettel —, hogy megőrizzek valamit belőlük az utókornak. Az ösztönös kapurombolást — fát nem lehetett kapni, sokba is került a faragtatás; a betonba ágyazott vascső, azt hitték, eltart, míg a világ —* követte aztán a tervszerű falurombolás. A Homo- ródmentén is láttam azokat az elnéptelenedő falvakat. Nagyon szíven ütött mindez ... — Én csak azt láttam, hogy felfokozott munkatempóban dolgozol. — Hát hogyne, amikor mindennap attól tartottam: ami aznap még előttem pompázik, az másnapra már esetleg eltűnik. — Hál’istennek túléltük a diktatúrát. Az új rendszernek az egyik első intézkedése az volt, hogy leállította a falurombolást. És nemcsak a te munkáidon, hanem a maguk valóságában is azért jórészt megmaradhattak ezek a csodálatos, otthonosságot sugalló boltíves faragott kapuk meg a mögöttük álló falusi porták. De nem ártana legalább most, utólag tudatosítani, hogy ezek az épületek mennyire veszélyeztetettek voltak. Hogy legalább ezentúl jobban kötődjünk, ragaszkodjunk hozzájuk. Hiszen a mi értékvilágunkat, a mi lelkületűnket fejezik ki. — Ez a faluvilág azért olyan lenyűgöző — az én szememben legalábbis —, mert önmagában is olyan, mint egy műalkotás. Az egyszerű ember abból indul ki: az én házam — az én váram. De ugyanakkor arra is törekedett, hogy a háza, a kapuja szép legyen. Az udvarberendezés úgyszintén ... — Mindennek helye, rendeltetése van az életben . . . — A felépítése is olyan, mintha tényleg egy képet csinálna az ember. Megkezdjük a házzal, folytatjuk a csűrrel, a kemencével, az ólakkal. Mindig hozzáadunk valamit. De semmi sem lóg ki az összképből. — Úgy vettem észre, hogy a falurombolás idején te programszerűen foglalkoztál az egyes vidékek, tájegységek művészi felfedezésével. . . — Ez valóban így volt. Igyekeztem minél több tájegységre eljutni, minél több faluban megfordulni. A falurombolás idején a Nyikó völgyébe jártam a legtöbbet, aztán a Libánba, a Nagy-Homorod mentére, a Sóvidékre . . . — A homoródmenti táborozások mit tudatosítottak benned? — Ott ismertem meg behatóbban a parasztbarokk művészetet, a népi architektúrát. Kompozíciós problémák megoldásán is sokat töprengtem. Hisz ennek a tájegységnek nemcsak a mikroklímája, a színvilága is rendkívül sajátos. Olyan színélményt nyújt az embernek, mintha valahol Keleten járna . .. — Az erődszerű, zárt építkezés a szász hatásnak tulajdonítható .. . — De ezt feloldja, áttöri a kapu. Be lehet látni az itteni emberek életébe. Ha bemész egy faluba, mégsem az az érzésed, hogy szász vidéken jársz. Az emberek különben is nyíltak, meleg lelkületűek . .. — Kompozíciós problémákat említettél. . . Van-e fokozatosság a tekintetben, hogy a témát elsődlegesen tusrajzban ragadod meg, később linómetszetre viszed át, majd esetleg színesben is feldolgozod ...? — Van úgy, hogy az aprólékos tusrajzokról áttérek a nagy formákra: nem engedem, hogy a tekintet elkalandozzék bizonyos részletek felé. Az összegezőbb formákat keresem. Aztán nem lehet mindent fehér-feketében kifejezni. Van, ami a líraibb megközelítést kívánja. — A Tamási Áron szülőházát megörökítő metszetednek nagy volt a keletje . . . — Sokfelé kérték . . . Egyik levonata eljutott Sütő Andráshoz is .. . — Miként fogadta? — 1988. május 21-én kelt sorai tanúskodnak róla . . . 79
