Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 1. szám - Szikra János: Az Éden emléke (Metszetek; Fejem lehajtom; Fonák öröklét; Eretnek sóhaj; Szantorini; Kék, fehér; Náxosz; Az a Nap, az a Csillag; Aranyág; Ujjlenyomat; Itt maradok, mert hazajöttem; Pőrén és bőgve; Sirató; Szigony; Nem nézek vissza; Tangó) versciklus

arcom a tengeri szélben vergődő érdes szőlőlevél,

legalább ebben a versben szabad vagyok, ember

ebben a nyárban pár hétig,

csússzanak mozdíthatatlan lábamig

a gyanútlan csigák,

nem mozdulok el többé,

hiába zakatol testemmel hazafelé a vonat,

itt maradok,

mert hazajöttem —

küldd el a kérőket őszen is ében

szeretőm,

anyám,

Pénelopé.

Porén és bőgve

Kerülgetem a szókat, zátonyt az éber tengerész.

Egy-egy sziklában,

barátban,

gyermekben,

nőben megkapaszkodom.

Tenyeremről a bőrt letépi, másikuk bársony tapadókoronggal nyújtja a kezét.

Nők,

szerelmek futóhomokját hordja a szél, mossa a tenger alólam.

Végül is

magamra maradok,

lakatlan szigetre hordónyi vízzel

partra tett lázadó,

levert tengerész,

eredendő kitaszítottságomban,

pőrén és bőgve hosszasan,

mint mikor anyám

lökött ki magából

közétek,

gyilkosán és végérvényesen.