Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 3. szám - Mátyás István: A „kicsi, mérges öregúr” noteszei (Lengyel József noteszeiből, 1955-1975)
düh fűtött és tartott magas nyomás alatt. így indultam tizenöt év előtt, és hamarosan újra író lettem. Ma, elbeszélésem nyomán,,kicsi, mérges öregúrnak’ neveznek. 1955. augusztus 23-án érkeztem. Esély száz az egyhez, hogy élve, ezer az egyhez, hogy töretlenül. És ezzel, hogy türelmetlen és dühös voltam, egy funkciót voltam képes betölteni. Ha én nem vagyok, aki vagyok, ezt a funkciót Magyarországon nincs, aki betöltse.” így igaz. (Egyébként legenda maradt fönn arról — de nagyon is lehet, hogy igaz —, hogy a fogadtatás elmaradása miatt taxiba ült a pályaudvaron, egyik közeli szállodához hajtatott, onnan felhívta az „illetékeseket”: megérkezett, itt és itt van, fizessék ki a taxit meg a szállodaszámlát majd. Mit tehettek, kifizették.) S hazaérkezésétől (1955-től) haláláig (1975-ig) Lengyel József naplót vezetett. Harmincnégy notesznyi feljegyzés maradt utána. Ezekből válogatott össze egy kötetnyit, közel hétszáz könyvoldalnyit Major Ottó, gondos figyelemmel, hogy a legjellemzőbb részek váljanak végre ismertté. A Magvető Könyvkiadó jelentette meg; amelyik 1979-ben, amikor felajánlották neki, még nem jelentette (nem jelentethette?) meg. A kötet a Lengyel József noteszeiből 1955— 1975 címet viseli, s Major Ottó ezt írja az előszóban: „Szerkesztői munkámban természetesen arra törekedtem, hogy olvasóimban a teljesség érzését keltsem ... A válogatásnál arra törekedtem, hogy esszenciáját adjam egy-egy időszak teljes mondanivalójának.” Műhelynapló ez a feljegyzéssorozat. Események, kis történések napi leírása is; mégis inkább gondolati napló. A magánemberi dolgokkal együtt említtetnek az életmű alakulásának, egy- egy írás formálódásának kérdései, valamint az aktuális politikai események. Érdekes például, hogy 1956 őszének napjairól lényegesen kevesebbet jegyzett le az író, mint 1968 Prágájáról. Ám ennek ellenére nem lett volna rossz, ha sokkal előbb olvashatjuk ezeket a feljegyzéseket, mert bizonyára hamarabb láttunk volna másképp bizonyos dolgokat, előbb elkezdtük volna újragon- dolni-újraértelmezni életünket és cselekedeteinket. Nem azt jelenti ez, hogy az irodalom mindenhatóságát hirdetem; ám hiszek a humánus jelzésekre figyelés szükségességében, mert bízom a hatásukban. írói életén kívül politikai-közéleti élete és gondolati élete ezekben a feljegyzésekben van rögzítve Lengyel Józsefnek; az adott időszak lehetőségei és lehetetlenségei közepette. Ugyanakkor, érdekes, hitét tisztes-makacsul őrizve a politikában többször melléfog; irodalombírálataiban több a találat. Holott sokáig nem volt itthon, pótlólag ismerte meg, ami írásban megjelent munkákat. Talán éppen ezért?! Nehéz idézni, példákat kiragadni a közel hétszáz könyvoldalnyi szövegből, hiszen együtt, folyamatában és összefüggéseiben érdekes az egész. Mégis, ízelítőül valamit! Őszintén elhitt dolgokat. Hitt. Ez tisztességét bizonyítja; és naivitását. De a legtöbben ilyen naivak voltunk akkor, ne feledjük! Őszinte a megrendülése az 1968-as szlovákiai bevonulásunkkor. „Egyenlőségjel tehető-e 1919 és 1968 kommunista pártjai közé? Nem! De mit kellene csinálni, mit kellene mondani. Néma vagyok és tehetetlen! Szégyen!” Aztán, nem sokkal később, ilyen — akkor különösen — döbbenetesen, döbbenetes tisztánlátással fogalmazott: „A fiatalok dolgát elvégezni én nem tudom. Legyen igaza a nálam is öregebb Blochnak, a Prinzip der Hoff- nung-nak. Csinálja Marcuse, aki velem kb. egyidős. Csinálja a maga tisztán orosz módján Szol- zsenyicin és a maga nyugati módján Beckett. Csinálja Semprun, csinálják — és a legjobban — a párizsi diákok (1968) — és ezt csinálja az a kiábrándulás is, mely a munkásmozgalom és a párt történelmi szerepében való hit után valami újat, mást, mindent átfogót akar. Fordulatot! A teljes fordulat kell! Ha ez nem jön, akkor már csak a Nihil marad. Jó, hogy ezt én már semmi esetre sem élem meg.” Ezt 1970-ben írta le. S két évvel később így fogalmazott: „Az ipari munkásság az uralkodó osztály? Kivel akarják ezt elhitetni? A munkások a legjobban tudják, hogy ez ma már hazugság. Szeretnék taníttatni a gyerekeiket, de ez egyre nehezebb lesz. A segítség, amit a kétkezi munkások gyerekeinek adnak, egy csöpp a tengerben. Az első évek lehetősége, hogy egy munkás kiemelkedik és igazgató lesz — nulla. De hát ez csak az első években volt lehetséges. Aztán már nem kiemelkedett, hanem — kiemelték. Munkásszármazásúból is lesz intellektueí — erre mindig minden korban volt példa Aeso- pus óta. De ezek csak kivételek.” Lengyel Józsefnél — aki nemcsak kritikus volt, hanem roppant módon önkritikus is — a naplóírás nem egyszerűen kedvtelés volt, hanem szerves része az életformájának. Nem tudott nem odafigyelni mindenre, ami körülötte létezett, történt: s mindent, amit megfigyelt, gondolatilag feldolgozott, véleményt formált s rögzített. így váltak noteszjegyzetei is az írói életmű részévé. S ezért, hogy ez a kötet, a feljegyzésekből készült bő válogatás sok részletében ma is időszerű; sőt holnap és holnapután is tanulságos olvasmány lesz. Az eltávozott így maradt velünk megváltozott világunkban is. Mátyás István 83
