Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 3. szám - Mátyás István: A „kicsi, mérges öregúr” noteszei (Lengyel József noteszeiből, 1955-1975)

A „kicsi, mérges öregúr” noteszei (Lengyel József noteszeiből 1955—1975) Harminchat évi távoliét után tért haza 1955-ben. Ebből tizenötöt börtönben, szibériai munkatá­borban, kijelölt kényszerlakhelyen töltött. Hazá­jába visszatérve még húsz év adatott neki az élet­ből, gyakorlatilag ez alatt alkotta meg, teljesítette ki írói életművét. Lengyel Józsefről van szó, aki­nek 1919 augusztusában emigrálnia kellett. Előbb Bécsbe ment, majd Berlinbe költözött, végül 1930-ban Moszkvába. A koncepciós perek idején, 1938 februárjában letartóztatták őt is. Teljesen ártatlanul szenvedte végig a másfél évti­zedes vizsgálati fogságot, munkatábort, illetve száműzetést. És mégsem tört meg. Csak megkeményedett. Hazatérte után mondhatni évente jelentek meg a könyvei. Volt ereje és akarata folytami, írásokat késszé csiszolni, új témákra, jelenségekre figyel­ni. Emberségét, hitét a humánus magatartás el­sődlegességében mindig, minden körülmények között megőrizte. Tudta: az ember lelkiismereti szabadsága minden helyzetben megmarad, mert azzal egyedül csak ő rendelkezhet, senki más. Elévült tartozás cimű kötetéről szólva fogal­mazta meg a következőket: „Mindig úgy akartam írói munkámat végezni, ahogy József Attila kí­vánta: ,az igazat mondd, ne csak a valódit’.» írásaiban mindig az igazságot kutatta, vizsgálta; nem tévedhetetlenül — nem volt, nincs és nem lesz ember, aki élete során sohase tévedne —, de jó és helyes erkölcsi érzékkel, fáradhatatlanul. A tiszta igazságot, ám nem a mindenek felett állót, hanem az emberi méretűt. Jóság és huma­nizmus hatotta át írásait és tetteit egyaránt. Élet­elve volt ez, amelyről ekképp fogalmazott napló­szerű, egészében még mindig kiadatlan Vigasz­talások könyve című munkájában, 1952-ben: „A jóra törekvésből sok minden fakadhat, jó is, rossz is. A rosszra törekvésből csak rossz ...” Úgy írt, ahogy élt; s úgy élt, ahogy írt. Ember és író nála aligha különválasztható. Tisztesség, igazságra törekvés, jóakarat, kíméletlen őszinte­ség, egyenesség, elvhűség abban, amit választott, mert hitte; életszeretet, megtörhetetlen hit az emberségben és az élet értelmében — ez jelle­mezte az írót és ez tükröződött írásaiban. Ugyan­csak a Vigasztalások könyvében fogalmazta meg: „ . . . nem a születéstől megyünk a halál felé, hanem megfordítva. Minden tettünk, munkánk, jó vagy rossz cselekedetünk: más tettek, munkák, jó vagy rossz cselekedetek folytatása. És egyben kiindulópontja. Ez ád öröklétet mindennek, ami létezett e világon.” Az Oldás és kötés című művéből készült filmet most nem számítva (ezt a mozikon kívül a televí­zió is bemutatta), csak nyomtatásban megjelent írásaira gondolva legtöbben talán a „lágemovel- láit” ismerik. Joggal. Az ezeket összefogó Igéző ciklusban novella- és elbeszélésíró művészetének csúcsait jelentő írások olvashatók. A személyi kultusz időszakába, a száműzetés éveibe vezet­nek vissza, de nem egyszerűen híradások, leírá­sok, hanem az idővel dacoló, maradandó — mert minden kor emberének üzeneteket közvetíteni tudó — szépirodalmi alkotások. Legkidolgozottabban az emberi helytállás ma­gasztosságáról, saját emberségünk vállalásának szükségességéről szólnak ezek az írások. Mint az emberhez legméltóbb magatartásról. S ami ezzel elválaszthatatlanul összefügg: a körülményekkel való megalkuvásról, önmagunk feladásának szá­nalmas szégyenletességéről, s az egésznek az em­beri következményeiről. Több novellában és el­beszélésben a lágerek zárt világában figyeli az iró a hőseit. A zárt világ kifejezést gyakran leszűkítő értelemben használjuk. De amit Lengyel József ábrázol, nem afféle lombikvilág. Csupán más, mint a „kinti”. A lágerben élesebb a létért való küzdelem, felemelőbbek a humánum megnyilvá­nulásai, tiszteletet parancsolóbb az emberi tar­tás, a körülmények miatt meghatványozódik a szenvedés, és így tovább. Másfajta lét, igen, de nem a természetesen ráható folyamatoktól elszi­getelt lombiklét. Nem annyira elvont a viszony­lagosan szabad emberi élettől, hogy az írások hősei elveszítenék jellemük összetettségét; s hogy az igazság ne lenne ott is igazság, a gazság pedig gazság. És az életben maradóknak, a táborból kiszabadulóknak ugyanúgy tovább kell vinniük önmagukban — egyéniségükbe épülve — láger­beli tartásukat, cselekedeteik következményeit, mint ahogy oda magukkal hozták korábbi életük során kialakult egyéniségüket. Mindazt, amit a táborban tettek vagy elmulasztottak megtenni, amikor kellett volna, onnan kiszabadulva is vál- lalniuk-viselniük kell. Vállalni elsősorban önma­guk előtt. S talán ez a legnehezebb próba. Ilyen évekkel és élményekkel a háta mögött, illetve az emlékezetében, az idegeiben érkezett haza Lengyel József 1955-ben. Személyének és életművének talán legjobb ismerője, Major Ottó írta róla:........kész élettervvel, betöltésre váró programmal tért vissza számkivetettségéből, majd száműzetéséből. Történelmi elhivatottsá­gának egyébként ő maga is teljes tudatában volt. Naplójában — másfél évtizeddel hazatérése után — így írt: ,Ma tizenöt éve már vonaton ültem, jöttem haza. És a vonatnál senki se várt ... Fene 82

Next

/
Thumbnails
Contents