Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 3. szám - Mátyás István: A „kicsi, mérges öregúr” noteszei (Lengyel József noteszeiből, 1955-1975)
A „kicsi, mérges öregúr” noteszei (Lengyel József noteszeiből 1955—1975) Harminchat évi távoliét után tért haza 1955-ben. Ebből tizenötöt börtönben, szibériai munkatáborban, kijelölt kényszerlakhelyen töltött. Hazájába visszatérve még húsz év adatott neki az életből, gyakorlatilag ez alatt alkotta meg, teljesítette ki írói életművét. Lengyel Józsefről van szó, akinek 1919 augusztusában emigrálnia kellett. Előbb Bécsbe ment, majd Berlinbe költözött, végül 1930-ban Moszkvába. A koncepciós perek idején, 1938 februárjában letartóztatták őt is. Teljesen ártatlanul szenvedte végig a másfél évtizedes vizsgálati fogságot, munkatábort, illetve száműzetést. És mégsem tört meg. Csak megkeményedett. Hazatérte után mondhatni évente jelentek meg a könyvei. Volt ereje és akarata folytami, írásokat késszé csiszolni, új témákra, jelenségekre figyelni. Emberségét, hitét a humánus magatartás elsődlegességében mindig, minden körülmények között megőrizte. Tudta: az ember lelkiismereti szabadsága minden helyzetben megmarad, mert azzal egyedül csak ő rendelkezhet, senki más. Elévült tartozás cimű kötetéről szólva fogalmazta meg a következőket: „Mindig úgy akartam írói munkámat végezni, ahogy József Attila kívánta: ,az igazat mondd, ne csak a valódit’.» írásaiban mindig az igazságot kutatta, vizsgálta; nem tévedhetetlenül — nem volt, nincs és nem lesz ember, aki élete során sohase tévedne —, de jó és helyes erkölcsi érzékkel, fáradhatatlanul. A tiszta igazságot, ám nem a mindenek felett állót, hanem az emberi méretűt. Jóság és humanizmus hatotta át írásait és tetteit egyaránt. Életelve volt ez, amelyről ekképp fogalmazott naplószerű, egészében még mindig kiadatlan Vigasztalások könyve című munkájában, 1952-ben: „A jóra törekvésből sok minden fakadhat, jó is, rossz is. A rosszra törekvésből csak rossz ...” Úgy írt, ahogy élt; s úgy élt, ahogy írt. Ember és író nála aligha különválasztható. Tisztesség, igazságra törekvés, jóakarat, kíméletlen őszinteség, egyenesség, elvhűség abban, amit választott, mert hitte; életszeretet, megtörhetetlen hit az emberségben és az élet értelmében — ez jellemezte az írót és ez tükröződött írásaiban. Ugyancsak a Vigasztalások könyvében fogalmazta meg: „ . . . nem a születéstől megyünk a halál felé, hanem megfordítva. Minden tettünk, munkánk, jó vagy rossz cselekedetünk: más tettek, munkák, jó vagy rossz cselekedetek folytatása. És egyben kiindulópontja. Ez ád öröklétet mindennek, ami létezett e világon.” Az Oldás és kötés című művéből készült filmet most nem számítva (ezt a mozikon kívül a televízió is bemutatta), csak nyomtatásban megjelent írásaira gondolva legtöbben talán a „lágemovel- láit” ismerik. Joggal. Az ezeket összefogó Igéző ciklusban novella- és elbeszélésíró művészetének csúcsait jelentő írások olvashatók. A személyi kultusz időszakába, a száműzetés éveibe vezetnek vissza, de nem egyszerűen híradások, leírások, hanem az idővel dacoló, maradandó — mert minden kor emberének üzeneteket közvetíteni tudó — szépirodalmi alkotások. Legkidolgozottabban az emberi helytállás magasztosságáról, saját emberségünk vállalásának szükségességéről szólnak ezek az írások. Mint az emberhez legméltóbb magatartásról. S ami ezzel elválaszthatatlanul összefügg: a körülményekkel való megalkuvásról, önmagunk feladásának szánalmas szégyenletességéről, s az egésznek az emberi következményeiről. Több novellában és elbeszélésben a lágerek zárt világában figyeli az iró a hőseit. A zárt világ kifejezést gyakran leszűkítő értelemben használjuk. De amit Lengyel József ábrázol, nem afféle lombikvilág. Csupán más, mint a „kinti”. A lágerben élesebb a létért való küzdelem, felemelőbbek a humánum megnyilvánulásai, tiszteletet parancsolóbb az emberi tartás, a körülmények miatt meghatványozódik a szenvedés, és így tovább. Másfajta lét, igen, de nem a természetesen ráható folyamatoktól elszigetelt lombiklét. Nem annyira elvont a viszonylagosan szabad emberi élettől, hogy az írások hősei elveszítenék jellemük összetettségét; s hogy az igazság ne lenne ott is igazság, a gazság pedig gazság. És az életben maradóknak, a táborból kiszabadulóknak ugyanúgy tovább kell vinniük önmagukban — egyéniségükbe épülve — lágerbeli tartásukat, cselekedeteik következményeit, mint ahogy oda magukkal hozták korábbi életük során kialakult egyéniségüket. Mindazt, amit a táborban tettek vagy elmulasztottak megtenni, amikor kellett volna, onnan kiszabadulva is vál- lalniuk-viselniük kell. Vállalni elsősorban önmaguk előtt. S talán ez a legnehezebb próba. Ilyen évekkel és élményekkel a háta mögött, illetve az emlékezetében, az idegeiben érkezett haza Lengyel József 1955-ben. Személyének és életművének talán legjobb ismerője, Major Ottó írta róla:........kész élettervvel, betöltésre váró programmal tért vissza számkivetettségéből, majd száműzetéséből. Történelmi elhivatottságának egyébként ő maga is teljes tudatában volt. Naplójában — másfél évtizeddel hazatérése után — így írt: ,Ma tizenöt éve már vonaton ültem, jöttem haza. És a vonatnál senki se várt ... Fene 82
