Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 3. szám - Szávai Géza: Aréna (IX. Égboltunk: a logika)
Talán a túlságosan is futó rácsodálkozások miatt tartja magát az az általános nézet, hogy a gyermeki gondolkodás néha az érthetetlenségig különös. Ha különös is (melyik valamit érő szellemi alkotás nem különös?!), elvileg sosem érthetetlen. Sőt: olykor modellértékű. Hiszen a kisgyermek is azt a két alapvető eszközt használja, mint a felnőttek: a logikát és a képzeletet. Igaz, hogy ő még nem esküszik sem egyikre, sem másikra. Nála a gondolkodás e két útja nem válik szét. Ezért a gyermeki világkép megértéséhez — mint egyébként a felnőttéhez is — azok a (ritka) elméleti rendszerek vihetnek közelebb, amelyek nem utalják a pszichológiába a képzeletet, hanem a logikával való kapcsolataiban keresik az emberi gondolkodás modelljét. Azt hiszem, sosem volt égetőbb szükség, mint éppen manapság a gondolkodás egységes elméletét megteremteni. És ennél nehezebb feladatot nem nagyon tudok elképzelni. Hogy lehetséges, arra már kézikönyvek is utalnak. „A logika problémája az igazság, a gondolkodásnak a léthez való megismerési viszonya; a pszichológiáé a gondolkodási folyamat lefolyása, az individuum gondolkodási tevékenysége, a gondolkodásnak a tudat más oldalaival való kölcsönös kapcsolata. Az egymástól ily módon különböző gondolkodás pszichológiája és a logika vagy a megismerés elmélete ugyanakkor a legszorosabb kapcsolatban is vannak egymással.” (Sz.L. Rubinstein: Az általános pszichológia alapjai. Akadémiai Kiadó, Bp., 1979, II. köt., 33. o.) Mind a logika, mind a képzelet mint gondolkodásforma a valóság elemeit rendezi kapcsolat-, viszony-sorozatokba. A rendezés lélektana és technikája különböző — de nem ellentmondó, sőt, lényegét tekintve legalább két alapvető szempontból egyező a logikában és képzeletben, melyek — éppen ezért — végső soron nem gondolhatok és nem képzelhetők el egymás nélkül. A logikának és képzeletnek két alapvetően egyező, lényegi szempontja egyszerű összehasonlításból is kiderül. A logika abszolútnak tekintett érvényességi köre a tudomány, melyben a következő igények merülnek fel: „A valóságból absztrakció útján a törvényhez, a törvényektől vissza ismét a valósághoz: ez az a kör, amelyen a modern természettudománynak járnia kell. Egy elméletnek, de az egész módszernek a helyességét, tehát a valósághoz való kettős kötés adja meg.” (Simonyi Károly: A fizika kultúrtörténete, Gondolat Kiadó, Bp., 1978, 20. o.) A fogalmilag, elméletileg kidolgozott dedukció és indukció logikai struktúrái önmaguk rendszerén belül — mint autonóm konstrukciók — kidolgozottak ugyan, de csak a valóság viszonylataiban válnak hitelesekké. A képzeletről pedig ezt írja egy tudományos összefoglaló: „Az alkotó képzelet erejét és színvonalát két mutató határozza meg: 1. hogy mennyire tartja magát azon korlátozó feltételekhez, amelyektől alkotásainak értelmessége és objektív értéke függ; 2. hogy menynyire újak és eredetiek, a közvetlenül adottól milyen mértékben térnek el szüleményei. Az olyan képzelet, amely nem tesz eleget egyidejűleg mindkét követelménynek, fantasztikus ugyan, azonban alkotásnak terméketlen.” (Rubinstein: Im. I. 508. o.) Tehát: 1. mind a képzeletnek, mind a logikának a maga szférájában technikáit, sémáit állandóan és alkotóan kell tökéletesítenie, és 2. a valósággal való kapcsolatában értelmét igazolnia. Elméleti fejtegetések helyett nézzük meg, hogyan működnek e „technikák” és „sémák”, azért, hogy lássuk: tényleg olyan nagyon különbözik logika és képzelet? * * * Azért is, mert a fizika, a modern szellem „nagyhatalma”, s mert egységes világmagyarázatra (= érvényes logikára) tör, e tudományág képviselőinek a gondolkodásról vallott nézeteire érdemes odafigyelni. E nézetek szerint a logika — mint konstrukció — nem garancia az igazságra. Einstein megállapítása: „ ... tiszta logikai gondolkodás semmi 80
