Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 3. szám - Koppány Zsolt: Szunyi (elbeszélés)

köszönöm fiam... — Szunyi még meg akarta kérdezni, olvasta-e újabb novelláját az újságban, de az öregúr átment az úttesten.

— Hogy ilyenkor miért nincs itt ez a sok hülye. Leesne az álluk... persze nem biztos ... nem tudnak semmit...

Fölszállt a buszra. Már nem mérgelődött. Nem bánta, hogy Pepe nem jött el.

Megállt a csuklós busz forgó részében.

Mikor kisgyerek volt, a vezető mögötti ülésen térdelt, mindig nézte a sofőr mozdulatait, s bizony meg kellett küzdenie ezért a helyért mindannyiszor. Kamaszkorában a hátsó peronon állt szívesen, itt sem kisebb tolakodás árán. Most, közeledve a harmadik évtizedéhez, itt, a forgóban szeretett állni, mert nem kellett fogódzkodni, s megtámaszthatta a hátát a korláton.

Nézte az utasok arcát.

Megürült egy ülőhely. Sosem ült le. Úgy érezte, egy férfinak állnia kell. Kantonakorá- hnn a vonaton is állt.

Egy helyütt szinte egyszerre vetettek keresztet az idősebb nők és férfiak. Szunyi kinézett a szemben lévő ablakon. A busz éppen egy templom előtt suhant el. Most már értette. Kissé elfordult, hogy ne lássák. Keresztet vetett. Aztán jelzett és leszállt. — Hányban is születtem?

15