Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 2. szám - A. Gergely András: Alföldi érdekek, konok kun koponyák (Bács-Kiskun megye érdekviszályai 1988-89-ben)

nyilvánultak meg ekkor az alapszervezetek, még a pártonkívüliek is. Október végén a sikeres palotaforradalom eredményeként Szabó Miklós győzött: kitűzhették a megyei pártértekezlet időpontját december 17-ére. Előtte helyzetfeltáró munkát szabtak az apparátusnak, a pártértekezlet résztvevőitől személyenként 100 forint hozzájárulást kértek, de cserébe a pártértekezletre „bízták” a megyei vezetés és a delegált munkatársak megválasztását, illetve azt, hogy az új megyei pártbizottság nevezze ki a vb-t (Közlemény a Petőfi Népe 1988. október 26-ai számában.) A megyei pb létszáma így 70 fő lett, a 16 közvetlen megyei irányítású pártbizottság is 42 titkosan választott delegáltat jelölhetett.

A jelöltállítás a demokrata uralkodó gesztusa, a szimbolikus költségtérítés a párturalom önkorlátozásának szimbóluma, a választás meghirdetése pedig a megyei párttagság kihívása volt. Közben már folyt a tiszakécskei úgy, pártvizsgálat indult a kecskeméti telekpanama és Romány Pál pesti építkezései ügyében.

A megyei első titkár tehát a pártértekezlet ürügyén nyíltan „átnyúlt” a stallumába kapaszkodó megyei apparátus és a tisztségviselők fölött, hogy „területi” és alapszervezeti háttérrel, nyilvánosság előtt „teremtsen rendet”. A pártmunka „tartalmi változtatását” Kecskeméten és Baján is úgy értelmezték, hogy nem kell változtatni semmin: a városi pártbizottságok igenis alkalmasak a „feladatok végrehajtására”, jó céljaik vannak, apparátusukat pedig bővíteni kell, nemhogy csökkenteni (a kecskemétiek öt megüresedett helyre tíz munkatársat vártak, a bajaiak ötvenöt tagú pártbizottságot akartak).

Majd rövid időn belül a bajai első titkár korengedményes nyugdíjaztatását kérte, s a bajai pártbizottság is behódolt, elhatározta a városi pártértekezlet megtartását. A megyén belüli, illetve a megyeközponti változások esélyesei sietve szaladtak szét Majsára, Bajára, Kalocsára: tisztázni az erőviszonyokat és a „személyi feltételeket”. A helyi pártbizottságok egyre nagyobb hangon hirdették a tagság, az alapszervezetek beleszólási lehetőségét. Mindenütt megütköztek a retrográd és a radikális táborok hívei. Tovább folyt a megyei borbotrány és a borászati lobby megyei erőpróbája. Új lángot vetett a megyei 5-ös út építésének számtalan érdekkonfliktusa is. A küzdés kora volt ez. Párthatalmi végjáték.

Az állandósuló változások kézbentartása kedvéért a megyei pártbizottság 1988. október közepétől december közepéig semmi mást nem csinált, mint sakkozott a megyei érdekviszonyokkal és vezetőkkel, „előkészítvén” a megyei pártértekezletet. A megyei PTO vezérkara nem akarta a megyei értekezletet. Mellettük állt a városi pártbizottság is (noha a városiak negyven százalékát kellett legyőzni ehhez, ennyien akarták ugyanis a megyei erőpróbát). A pártértekezlet az apparátusi „önpróba” mérföldköve lett, az erőviszonyok tisztázásának színtere: „ha az apparátus döntésképes, akkor nem kell változtatás, ha nem elég erős, akkor megérdemli, hogy cseréljék” — ez volt a megyei pártközvélemény és a civil álláspont is. Szabó Miklósról viszont nem ezt a képet alkották, nem várták, hogy „demokratikus” megoldással erősíti meg magát és nyíltan számol le a használhatatlan garnitúrával, illetve magát a párttagságot buzdítja föl erre. Jól tudta persze, hogy mibe kezd, hiszen egy megyei pártkutatás anyaga szerint „a pártszerű vita követelményeit” az oktatási igazgatóság 300 hallgatója közül egyetlenegy sem tudta felsorolni (évente ezer-ezerötszáz hallgatót képezett ez a megyei intézmény), a „pártdemokrácia fejlesztésének feladatairól” pedig összesen kettő volt valamelyest informált (BUDAINÉ 1986). Igaz, hogy e vizsgálatot a megyei pártbizottság kérte (még a Romány-korszakban, s nyilván más céllal), de a helyzetismeret nem utolsó erénye egy első titkárnak, aki a diagnózist pártolja, de a terápiát még nem ismeri. A látszat demokratikus uralkodót mutatott, ő azonban uralkodni tudott a demokratikus megoldáson. Sikerember, sikertelen korban.

Polarizálódtak az érdekcsoportok 1988 folyamán. Nemcsak az első titkárhoz való viszonyukban, hanem politikai stratégiájuk minden ízében és eresztékében.

A megyei érdekviszonyok és döntéscsoportok sokpólusú rendszerbe álltak össze. Érdek- csoportot alkottak az együtt vagy egymáshoz közel lakó funkcik, melléjük kerültek vállalatigazgatók, ingatlankezelő- vagy OTP-tisztviselők — egyszóval káderdűlővé vált egy-egy városrész Kecskeméten is, sajátos ismeretségi és vonzáskörzet alakult ki. Ebbe belejátszott hébe-hóba a káderhatásköri listák névsorának átalakítása, az új politikai janicsárok tobor49