Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 12. szám - Martos Gábor: Újabb pótszék(es)ek
szinte megbénítja Halász László halála. Mózes ebben a helyzetben úgy érzi — és mindenekelőtt azért, mert a csoport közben elveszti addigi egyetlen támogatójának, a Mezőgép Vállalatnak anyagi segítségét is —, hogy a Pótszék egész tevékenységét új alapokra kellene helyezni. E törekvésének első lépcsőjeként, a Pótszék Színpad 1990 nyarán egyesületté alakul, majd következő lépésként, még ugyanazon év őszén — több más kecskeméti amatőr alkotóval: zenészekkel, képzőművészekkel együtt — pályázatot adnak be az újonnan megalakult városi önkormányzathoz, melyben egy megüresedett laktanyaépületet, s némi anyagi támogatást kérnek egy intézményektől független alternatív szellemi-művészeti központ létrehozására, melynek munkájában természetesen jelentős súllyal szerepelne egy színházi fórum megfelelő műhelymunkára is teret adó működtetése is. A csaknem egy éve beadott pályázatra Mózes és társai mind ez ideig még csak választ sem kaptak. Pedig ők legalább léptek — miután már bizonyítottak! —; most talán másoknak is lépniük kellene — hogy ők tovább bizonyíthassanak ... * * * Mert a bizonyítási vágy igenis erősen munkál a csoport tagjaiban; ezt mutatja legalábbis a minden nehézség ellenére létrehozott legújabb bemutató: jó egy évvel a Fassbinder- darab premierje után, 1991 augusztusában a Pótszék újabb figyelemreméltó, izgalmas és szokatlan vállalkozással lép a közönség elé. Ehhez a bemutatóhoz azonban — a megváltozott kulturális, piaci, gazdasági helyzetnek megfelelően — már nemcsak egy jó ötlet és némi megszállottság kell, hanem nem kevés szerencse, és persze ugyancsak nem kevés anyagi támogatás — azaz mindenekelőtt az ezt nyújtó szponzorok — is. Mózesék „szerencséjére” — vagyishogy inkább úgyszintén nem kevés utánajárásának eredményeképpen — az (első pillanatra megint csak meglehetősen szokatlannak tetszhető) ötleten túl ez utóbbiak is akadtak: a századforduló mára gyakorlatilag teljesen elfeledett írónőjének, Czóbel Minkának 1900-ban írott verses drámáját, a Donna Juannát a Pótszék a Kecskeméti Képtárnak a századforduló hölgyművészeinek munkáit bemutató tárlat kiállításmegnyitójaként (s majd még kilenc alkalommal) játszhat- ja el — Simon Magda művészettörténész-muzeológus lelkes támogatásának köszönhetően — a kecskeméti Cifrapalota udvarán, az önkormányzat százezer forintos támogatásával, s három kecskeméti cég, a Dáma Fodrászkellék Szaküzlet, a Védelem Kft. és a Strabag — pénzben kifejezett — hathatós segítségével... és persze a régi és új tagok „újragerjesz- tett” megszállottságával, amit ezúttal nyilván az a tény is fokozott, hogy ezt a különleges hangulatú, szerelemről, álmokról, hitről és halálról szóló előadást a Pótszék tagjai volt társuk, Halász László emlékének ajánlották. Nyilván ezért tért vissza Kecskemétre például erre az előadásra az első hívó szóra az évek óta Pesten élő, sőt a színjátszásnak azóta már hátat is fordító Kovács Bubó János, a Pótszék régi tagja, aki utoljára a Börtönkarrierben játszott együtt — még 1985-ben — Mózes rendezésében Halásszal; s rajta kívül még egy régi ismerős bukkan fel újra Mózes csapatában: a legjobb epizódalakítás-díjas Sántha József, aki még az 1983-as első siker részese volt a Vőlegényfogóban. Mellettük a „régiek” közül a címszerepet alakító Záhonyi Enikő, a Digóban kitűnt Szabó Nóra és — az előadásban az írónőnek a rendező által megálmodott szerepét játszó, volt profi kecskeméti színésznő — Egyedi Klára lép fel az előadásban; a többi szerepet a Pótszék új — jórészt a kecskeméti Deszka Színpad társulatából „kinőtt” — tagjai játsszák. A darab zenéjét ismét Melis László szerezte, a — még profi színházban is csak ritkán láthatóan gazdag — szemet gyönyörködtető jelmezeket Mózes szolnoki profi munkájának „amatőr” munkatársa, Bánki Rozália tervezte, míg a játéktér alkotójaként Márkus Gézát, az 1902-ben épült Cifrapalota tervező- építészét tünteti fel a plakát. S az annak idején Márkus megálmodta tér ismét csak meghatározó elemévé válik a társulat legújabb munkájának: az indázó térformák, a dús repkénnyel befuttatott szűk, háromemeletes udvar ajtajai, ablakkeretei, függőfolyosóinak vasrácsai, a hatalmas üvegajtó mögött felívelő lépcsőház, a szecessziós építészet e gyöngyszeme tökéletes — s tegyük 76
