Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 12. szám - A szabadságért fizetett ár (Varga Imre beszélgetése Köteles Pállal)

— Köztudott, hogy Erdély nemcsak magyar lakosságú terület. Számbeli fölényben élnek ott románok, de léteznek másféle nemzetiségi csoportok is, mint a szászok, zsidók, bolgárok és így tovább. Milyen a kapcsolatotok a román írókkal, politikusokkal, gondolkodókkal. Az erdélyi kérdés több népet érint, a magyar érdekek érvényesítése ennek csak egyik vetülete, bár fontosságát botorság volna lekicsinyelnünk.

A kérdés indokolt. A válaszom pedig, hogy a magyarság saját problémáival foglalkozzon, összefüggésben természetesen mindazokkal a kérdésekkel, amelyek egyetemlegesen nyomasztanak bennünket, összefüggésben azzal, hogy nem elzártan élünk ebben a térségben. Sőt: figyelembe véve azokat a törekvéseket is, amelyek Európát mássá szándékoznak tenni. Ennek ellenére én azt gondolom, hogy a legnagyobb csapda az, ha aggályosán, egyfolytában a szomszédok, mondjuk a románok érzékenységére figyelünk. Vannak itt jeles publicisták, akik nyolcvankilenc decembere után mást sem tettek, mint arra figyelmeztették a magyar társadalmat, hogy most húzzuk össze magunkat, most legyünk tekintettel a román érzékenységre, mert ha kimondjuk őszintén mindazt a sérelmet, ami a magyarságot érte, s ha hozzá tesszük még azt is, hogy nem elég a sérelmeket megfogalmazni, hanem keresni kell a megoldási lehetőségeket, akkor szerintük végzetes hibát követünk el. A mai magyar társadalomnak és kormánypolitikának jelentős hányada ebben a csapdában vergődik ma is. Meg vannak győződve arról, hogy a románokkal úgy kell keresni az együttműködést, hogy a sérelmeinkről nem beszélünk. Ez végzetesen elhibázott magatartás. Nekünk meg kell fogalmaznunk egyértelműen, hogy a rajtunk esett sérelmeket valamiképpen rehabilitáció alá kell vonni, elégtételt kell szolgáltatni a magyar nemzetnek, meg kell teremteni a korrekt együttműködés lehetőségét magyarok és nem magyarok között, és csak akkor lehet helyünk az európai közösségben. Ha mi nem tudjuk ezt elvégezni, vagy nem tudjuk elvégeztetni a szomszédainkkal, minden bizonnyal gyutacsot engednénk belopni az európai közösségbe, s ezzel nemcsak magunknak tennénk rosszat, hanem egész Európának is. A dolognak ez a kulcsa. A mai feszültségekért nem a magyarságot kell felelőssé tenni sem Erdélyben, sem a Felvidéken, hanem azokat, akik a magyarság számára nem biztosítják emberi, kollektív névcsoport jogaikat: az önrendelkezés jogát.

— Mármost kérdés, hogy van-e hajlandóság a román, szlovák és szerb meg a horvát értelmiség, politikusok részéről a párbeszédre. S itt érezhetők a jó törekvések, de vannak erőszakosságok is. Te ezt milyennek tapasztalod?

Én nem túl sok hajlandóságot tapasztalok. 1990 márciusában, éppen a marosvásárhelyi iszonyú dráma két napjában, a Nyugat-Németországban élő kiváló publicista és hírügynökség-tulajdonos, Joseph von Ferenczy meg Horn Gyula értelmiségi találkozót szerveztek Budapesten. S ott pont ezekről az ügyekről tárgyalva vitám támadt Mircea Dinescuval, aki akkor már a román írószövetség elnöke volt. Ő azt fejtegette, hogy a románságnak milyen gondot jelent az, hogy millióik élnek a határokon kívül Besszarábiában, s ekkor én azt mondtam neki, örülök, hogy fölvetetted ezt a kérdést, mert a magyarságnak is van ilyen gondja, hiszen a szétdarabolt nemzet négy-öt tagban él itt a környező országokban. És Dinescu bizony, aki a legjobb román értelmiségi, haladó gondolkodású, demokratikus, rendkívül ingerülten válaszolt erre, mondván, hogy a két dolgot nem lehet összekeverni, mert Erdély ősi román föld, meg Besszarábia is ősi román föld. Ő az ingerültségével mindjárt félretolta ezt a dolgot, mint méltánytalant. Pedig arról még szó sem esett, hogy a Partium, az nem Erdély, s az jog szerint járna Magyarországnak vissza. De hát velük nem lehet tárgyalni ezekről a kérdésekről. Ők nekünk a vesztes bólogató János szerepét szánják.

— 5 hogy akartok tárgyalni, vitatkozni velük, ha nem lehet?

Számukra a békességnek az ára az, hogy a magyarok maradéktalanul elfogadják a román álláspontot. Számukra ez az egyetlen megoldás. Ők a román nemzeti ideológiához igazodnak. Céljuk az egynyelvű ország megteremtése, ami ellen a magyarságnak nem lehet észrevétele. Békességet csak akkor ígérnek, ha hagyjuk beolvadni az ott élő két és félmillió magyart. Másképp ők nem hajlandók a békéről tárgyalni. Majdnem reménytelen a párbeszéd a románokkal, mert a homogenizáció kérdésében valamennyien egyetértenek. Szerin61