Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 12. szám - Peter Zajac: Közép-Európa mint álom és valóság (A szlovák regény) - Fordította Balogh Magdolna
Az utóbbi húsz év szlovák regénye a „szégyenkezés” képtelenségéből eredő trauma regénye is (Ján Johanides). A fásultságig lefokozott emberi érzékenységről, az egymáshoz láncoltság kölcsönös kegyetlenségéről szóló regény, elemi emberi mivoltunk történelmi eredetű sérüléseit örökíti meg, melyek egyre táguló körökben, a saját vagy idegen bűnök terhét cipelő emberi sorsok alakjában térnek vissza. Ugyanakkor a „tönkretett ember”-ről is szól a szlovák regény. Sloboda Ész című regényének hőse nem csupán a fizikai halálra gondol, hanem azokra az alapvető fontosságú társadalmi kapcsolatokra és kötelékekre is, amelyek ellehetetlenültek az összeomlott társadalmakban. Ez a regény a „történelem kisiklásának” regénye is. Ebben a tekintetben áll talán a legközelebb a közép-európai regény klasszikus témájához, Közép-Európa történelmenkí- vüliségéhez. Pavel Vilikovskvnál a történelem titkosrendőrök, spionok, karikírozott idézetek anti-történelmévé alakul át. Grendel regényei a történelmi pusztulás terén játszódnak, amely áthatja az emberek életét, anélkül, hogy esélyük lenne „megérteni” e pusztulás „általánosabb” történelmi értelmét. A szlovák regény történetében egyes műfaji változatok átalakulása is végbement, amint az Dusán Mitana A játék vége című regényéből is kitetszik, a lélektani regényből persziflázs lett. Mitana hőse, aki először azért tárulkozik ki, hogy megértse önmagát és bűntettét, azon nyomban el is bújik maszkjai mögé, melyek lehetővé teszik, hogy biztonságban éljen tovább a többi emberi maszk társaságában. Az utóbbi húsz év szlovák regényében arról is szó van, hogy a „tökéletes társadalom”-ról szőtt elképzelés következményeként kimerült az alkotóképesség. Valóban, Alta Vásová, Kertekben című regényében a tökéletes társadalom képe kettős: parodizálja azt az illúziót, ahogy a létező szocializmus rendszere eleinte magáénak vallotta, majd teljesen elvetette a tökéletes társadalom képét, ugyanakkor azonban parodizálja a modern civilizáció azon illúzióját is, hogy a kizárólag fogyasztáson alapuló élet önmagában kielégítő lehet. Enyhülés? Az utóbbi két évtized emberi traumája miatt alapvető különbség mutatkozik a hatvanas évek szlovák irodalma és az azt követő időszak irodalma között. A hatvanas évek meghatározó életérzése az enyhülés, az emberi szabadság magasabb fokának érzése volt (ami nem is sokban különbözött a korszak európai létezésétől). A hetvenes és a nyolcvanas évek képe azonban a válság, az érzéstelenítés, a merevség, a mozdulatlanság, a megkötöttség ábrázolása. Vajon ma a hatvanas évek második felében tapasztalthoz hasonló enyhülés van kialakulóban? Úgy látszik, nem. Közép-Európa jelene éles ellentétben áll a régióról szőtt álommal. Önnön fogyatékosságunk traumájához, amely az elmúlt két évtized irodalmának meghatározó élménye volt, újabb traumák társultak, amelyek abból erednek, hogy képtelenek vagyunk feldolgozni a társadalmunkban bekövetkezett radikális fordulatot. 1989 novemberének felszabadító, enyhülést hozó élményét felváltotta az a trauma, amely az új helyzetben jelentkező társadalmi és emberi feladatok megoldására való képtelenségből ered. Közép-Európa, mely az utóbbi időben el volt ragadtatva saját magától, kezdi megmutatni ismerős, az álom és a valóság között elhelyezkedő arculatát. Vajon szükségszerű-e, hogy a közép-európai regény, az irodalom és társadalom abból az ellentétből sarjadjon ki, amely Közép-Európa szétesését és ezt a szétesést, minden változatában sikeresen ábrázoló irodalom között fennáll? Közép-európai módra, önironi- kusan azzal fejezhetnénk be, hogy egy normálisabb társadalom talán ellensúlyozta volna azt a fenyegetést, amelyet a kevesebb számú jó regény jelent. Fordította: Balogh Magdolna 54
