Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 12. szám - Legenda Végh Györgyről (Összeállította: Albert Zsuzsa)

Gyurkával. Valamikor, 49—50 táján lehetett, kaptunk egy képes levelezőlapot nagyjából a következő szöveggel: „Kedves Harriet és Pista, itt vagyok a Széher úti kórházban, lehet, hogy mire meglátogattok, már nem is élek, gyertek hát el, hogy még utoljára elbeszélgethessünk. Gyurka. Utóirat: Harriet hozzon abból a befőttből, amiből múltkor megkínált és annyira ízlett.” Hát vittünk befőttet a haldoklónak, és hála istennek, még jó darabig élt.

A háború utolsó éveiben tényleg nagyon beteg volt. O hónapokig feküdt tüdőszanatóriumban, valóban súlyos beteg volt, és íme akkor írta a legboldogabb és legderűsebb írásait.

Vidor Miklós: 44-ig feltűnően sok könyve jelent meg. A legjobb az Auguste Corbeille a prózaiak közül, de voltak meséskönyvei, voltak „színes dallamok” műfaj meghatározással, mondjuk prózaversek. Azt hiszem, az egész nemzedékből ő volt az első, aki igazán profi írónak számított. Sok műfajú, különleges prózát írt a maga módján, rettenetesen termékeny volt. Könnyen írt. Könnyen írt és nehezen törölt, ezt írtam egyszer róla.

Rába Gy.: Most hadd idézzek fel egy jelenetet, ami napjainkban talán nem rendkívüli, de ha elgondolják, hogy ez 47-ben történt, akkor mégis megvannak azok a színei, amelyek felelevenednek. Könyvnap volt akkor, nem könyvhét. Nos, Végh Gyurkának megjelent egy verseskötete, 1947 könyvnapján, és a Bölcsész Kar bejárata előtt, a Múzeum körúton, a mostani Természettudományi Kar bejáratánál fölállított egy kecskelábú kis asztalt, és ott árusította a könyveit. Jöttek a diákok, vásároltak, beszélgettek, professzorok is vettek. És hogy a gombolyagból egy másik szálat is kihúzzak és fölvillantsak, valaki talán egy másik szállal keresztöltést tesz rá, ott voltak körülötte a lányok is, a nők. Végh Gyurkának kitűnő entréja volt a lányoknál. Játékos, színes egyéniség; ha szabad általánosítanom, ez az érző lelkeket megfogja, és az ő fellépései, az ő váratlan és színes ötletei a lányokat elkápráztatták. Persze, mi, akik ismertük az életét, és ismertük a kapcsolatait, tudtuk, hogy a második és harmadik lépések már nem ilyen jók, és maradt belőlük egy nagyon színes élmény neki is, a külvilágnak is. Biztos ti is tudtok olyan történetet, amelyben megelevenedik az ő, ahogy Albert Zsuzsa mondta, garabonciás figurája, ahogy színre lép. Nagy színészeknek vannak olyan entréi, amilyenek Végh Gyurkának voltak.

Szabó György: De még egyet ne feledjünk ki, a nők rendkívül szeretik azt a típust, melyet tulajdonképpen meg kellene menteni, meg kellene váltani, meg kellene védeni a világ rontása elől, védőszárny alá való, fázik és szerencsétlen és elesett. Csak később derül ki, hogy a költészetnek ez a szép hímpora alól, mely az ő entréit jellemezte, mindig előjött egy nagyon konok, kemény, konzekvens ember, aki se a szokásain, se az elképzelésein soha nem változtatott, és azt semmilyen nő nem tudta megváltoztatni. Tehát amikor kiderült, hogy ez a védelemre szoruló, elesett, légies lény tulajdonképpen kemény realista és konok karakter, abban a pillanatban a szerelmi ügyek megnehezedtek.

Nemeskürty /.: Én Végh Gyurka életébe a Sínadrágnál kapcsolódtam be. Volt egy szerelme, akit Sínadrágnak nevezett, mert azokban a háborús években sokan jártak sínadrágban, meg síbakancsban, a hideg meg egyebek miatt, meg talán mintha tomatanárnő is lett volna, erre most nem merek megesküdni, de tanárnő volt. Szóval a Sínadrág volt akkor a nagy szerelme, 45-46 táján. Közöttük nagy szakítás és tragikus szakítás történt, amit csak az ő elbeszéléséből tudok. Ismertem aztán azt a feleségét, akivel a Károlyi kert mögötti kölnivízgyártó házban laktak.

Albert Zs.: Aztán itt van, akinek az Eszter könyvét írta, az nem felesége volt, a szerelme volt.

Nemeskürty I.: Igen, az is egy tragikus kapcsolat.

Albert Zs.: A hármas könyvében, a Mostoha éveim, a Garabonciás diák és az Eszter könyve szerepel, ez utóbbiban a versek meg a levelek együtt adnak ki egy nagyon érdekes, modern regényt.

Nemeskürty I.: De jól mondja, hogy regényt, mert ezt Gyurka már regénynek élte meg. Maga most nagyon fontos dologra tapintott rá. Valószínűleg minden jó költőnél így van ez. O ezt a szerelmét, mint Dante Beatrice esetében, valószinűleg tudatosan költői életműként építgette bele önmagába. Tehát ezek a versek, ezek a levelek ezért illeszkednek olyan irodalmi tökéllyel egymásba.

42