Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 12. szám - Tornai József: A vasverő Ilmarinen… Megvilágosodás, De ne mondd, Ezek talán az utolsó rózsák… (versek)

Gondolj szakadatlanul arra, hogy a szeméremajka

és a hüvelye úgy ringatott,

mint holdtölte a tengert, tenger a csillagképeket,

csillagképek az éjféli csöndet,

de ne mondd.

És gondolj őrá, hogy megörüljön, mert nem tudja, ki hívja, és harmadnapra föltámadjon, aki a forgószelek parazsa volt; gondolj rá hajnaltól-napszállatig, istenek erejével húzva vissza magadba, de nem mondd.

Ezek talán az utolsó rózsák .. .

Ezek talán az utolsó rózsák, ezért vágtam le őket a kertben; a nyár legkésőbbi kincseit akartam ideállítani az asztalodra, hadd világítsák be az izzó, nagy kandeláber-fejek éveinket és a hóhér éjszakákat, míg bezúg szobádba a bolyhos kis pille meg a fázós katicabogár.

Kint a vas-húsú ég alatt már hiába húzza baljós szólószonátáit a tücsök: minden nap, minden óra ellenünk van. A jegenye zöld mámor-tornya összeroskad, de te nem maradsz egyedül: itt várok, éneklő telihold, az ablakodban.

Kék, őszi álmodban

egy-egy hatalmas, sárga szirom

lobban föl, szétolvasztva arcodon az árnyakat.

2

I