Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 11. szám - Gerold László: Bánk bán-előadások Szabadkán

drámák, szükséges rossznak tekintették őket, amelyek nem hoztak bevételt, azért játszották csupán őket, mert voltak ünnepek, s mert ki kellett elégíteni a színügyi bizottság és a sajtó elvárásait is. Ahogy el-elmaradoznak a történelmi tragédiák a társulatok műsoráról, azzal párhuzamo­san változik a díszlet- és ruhakészlet is. Mind gyakrabban említi fel a kritika, hogy „régi, szennyes és kopott faszékeket hoznak elő, míg szalondarabokban rendes bútort látunk”. Bár ennek az ellenkezőjéről is értesülünk, nevezetesen arról, hogy évadnyitóul választották a Bánk bánt, mert az újonnan bevezetett villanyvilágítás, 1898-ban, „emelte” a megjelení­tés fényét, pompáját. A történelmi tragédiáknak műsorból történő kiszorulásával hozható összefüggésbe a színjátszói stílus változása, korszerűsödése is. Lassan a múlt emlékévé vált a szépen szavaló színész, a szerepre alkalmas szép deli jelenség, a kedvező hangorgánum, azok az adottsá­gok, melyek a címszerepet a hősszerelmes fachjában buzgólkodó színészre osztották. Említettem, Molnár László drámai színészként is megtartotta Bánk szerepét s ezzel mintegy jelezte is azt a lehető koncepció-, felfogásbeli változást, amely a történelmi tragédiák megjelenítésében is be kellett hogy következzék. Vidéken ez természetesen sokkal lassabban ment végbe, mint Pesten. Akkor is, ha Szabadkán például a magyar vidéki színjátszás legjobbjai voltak a társulatok tagjai, azok, akik néhány év után ismert pesti színészekké váltak. Amikor a századfordulót követően a naturalista színjátszás lesz divattá, akkor szinte végérvényesen kiszorul a műsorból a Bánk bán, s vele együtt a többi történelmi dráma, nem azért, mert az új színházeszmény szerint eljátszhatatlanok lettek, inkább mert a romantikus színjátszás hagyománya még friss volt, élénken élt mind a nézőkben, mind pedig a játszókban, s ez óhatatlanul akadályává vált a műfaj modernebb megjelenítésének, annak, ami egy avítt műfaj továbbélését szavatolhatná. 77

Next

/
Thumbnails
Contents