Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 11. szám - Fried István: A lírikus Katona József („Világokat álmod a világ hátára”)

Ó, milyen nyomorult az ember az élet ösvényén! csapodár forgandóságé lett, hogy behengerült ebbe; világokat álmod a világ hátára, s alig a csontember egy kis gödröt tára, már nincs könnynél egyebe.

Ugyanarról szól Katona József — másképpen! Nem fordul az allegorikusán láttatott Bölcsességhez, ellenben az emberi sors forgandóságáról alkotott költői képet formálja át; igazi tragikum bomlik ki az élet megkurtításán érzett fájdalomból: a világokat álmodó ember munkája maradt félbe-szerte. S talán nem túlzás, ha a teremtés e befejezetlenségé- ben (mert befejezhetetlenségében?) érezzük a Katona-vers sugallatát. Nem költőt gyászol a költemény, hanem emberi lehetőséget, ezért indul és végződik a vers oly távlatosan, ezért adja keretét a napnyugta szemléletessé formált képe. A „haló félvilág”, a „bágyadt lengés”, a „szép genius”, majd az „új sír”, a könnyező tér, a „bús fűzág”, amely „konyúlt hervadva”: az érzékenység lírájából ismerősek. Mint ahogy a Katona költészetében visszatérő „nefelejcs” is állandó virága a XIX. század eleje magyar lírájának. Nem lép túl a költő az érzékenység világán, csak az elkoptatott kifejezéseknek kölcsönöz még egyszer hitelességet, és emeli túl a Dukai Takács-versből táplálkozó költeményt a puszta alkalomszerűségen. A befejezés így közeledik a helyzetdalhoz, ismét a részletezés, a szinte anatómiai pontosság révén válik egyedivé ez a poézis:

Egy télizöld, egy szál nefelejcs hantodra tőlem is; és könnyem egy van még számodra elfojtva az ingerbe;

s csendes fájdalmam adózzon emlékednek, ahányszor a napnak szikrái erednek aludni a tengerbe.

Abban jórészt megegyeztek a kutatók, hogy Katona kiadásra szánta verseit (életében csupán a Vágy című, disztichonos verse jelent meg Kisfaludy Károly Aurorájában). Ezt igazolja az önironikus-kurta előszó, ezt az értetlenséget panaszló, öniróniától szintén nem mentes A múzsához. „De ha a madár látja, hogy hasztalan esik fütyürézése, élelméről gondolkozik, és — elhallgat” — hangzik a sokszor idézett mondat Katona dramaturgiai tanulmányából. A sok találgatás ellenére sem tudunk még sok mindent: az élete fő művén munkálkodó drámaíró miként fanyalodott a lírára? Honnan ez a felfokozott bölcseleti érdeklődés? Mely kortárs és előd költőkhöz kapcsolható valójában?

A rejtély(ek)hez mindenesetre közelebb jutottunk azáltal, hogy a Szépirodalmi Könyvkiadó, Orosz László mintaszerű gondozásában, közreadta a verseket, méghozzá két kötetben, az egyikben a kéziratok, a másikban a nyomtatott szöveg, s mindehhez a fölöttébb szükséges szómagyarázatok (amelyek lehetővé teszik a versek szoros olvasását), valamint az eddigi szakirodalmi vélekedések összegzése járulnak. Szép ajándék ez Katona tisztelői- nek-kutatóinak. Hiszen a magyar líra érdemes-értékes víziói közt tarthatják számon ezt a költészetet, amelyben ilyen szakaszok találhatók:

Neked virít vissza

fényt azon ragyogó bogárka az éjben, mely tüzet vet amott az elmaradott út hökkent fiának . . .

(A holdhoz)

Elállva marad bajait kilehelve a megmerevült tetem, ajk, szava, nyelve.

Egy égi világból áléit szeme telve

fut Órionok kebelébe lövellve — (Az andal)

Első önálló verseskötetével — Katona József hazaérkezett.

58