Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 11. szám - Orosz László: „Szép bajaik a régi időknek” a cenzúra szorításában

séget, a Helytartótanácshoz fordult, s az úgy döntött, hogy bizonyos kihagyásokkal előadható. (A szövegén végrehajtott húzásokról a Cumania VI. kötetében megjelent tanulmányomban írtam.) Az 1845-i felújítást követően sorozatosan játszották a Nemzeti Színházban s több vidéki színházban is (Kecskeméten először 1847-ben); mint Gyulai Pál írta: „Ugyszólva minden vita nélkül a legjelesb magyar tragédiává emelkedett [. ..] Egész 1848-ig legkedvencebb eredeti darabja volt a fővárosi és vidéki színpadoknak”.

Nyilvánvaló, hogy a korabeli cenzúra szemében a Bánk bán elleni legfőbb kifogás maga a tárgy, a királynégyilkosság volt. A Katonáéval közel egy idejű hazai Bánk-drámák közül egyik sem került színpadra vagy jelent meg. I. E. (talán A magyar játékszínt kiadó Endrődy János) német nyelvű drámáját, amely címében a csábítót nevezte meg (Berthold, Prinz von Mähren), 1794-ben Riethaller Mátyás budai cenzor javaslatára a Helytartótanács betiltotta, szövege nem maradt fenn, csak a róla készült terjedelmes cenzori jelentés (Mályuszné Császár Edit közölte 1980-ban az Irodalomtörténet című folyóiratban). Az erdélyi Boér Sándor Gróf Bánkó vagy a kerítőség bére című drámáját 1827-ben a Tudományos Gyűjteményben 31 más darabjával együtt kiadásra ajánlotta: nem adták ki, elveszett. Kisfaludy Sándor 1808-ban tervezett, majd 1816 és 1820 között írt Bánkját a cenzor nem engedélyezte, csak 1892-ben adták ki. Horváth József Elek eleve számot vetett azzal, hogy Bánk bán]a, amelyet talán ő is a kolozsvári pályázatra írt, nem jelenhet t meg. Főúri pártfogójához intézett Ajánlásában ezt írta: „Vágynak ezen darabban az értelmes embernek igaz és velős princípiumok, de ártalmasak a pórságnak: azért is soha ezen darab a mostanyi világ eleibe nem jöhet, amely éppen úgy útálja a szabad lelket, valamint kedveli a határtalan uraságot és a rab elmét. Azért Méltóságodnak könyvestárába ajánlom ezt azon reménységgel, hogy azt elfogadni és csekély tehetségem szerzeményét ezen kegyességével megjutalmazni fogja.” Ez a dráma csak 1929-ben jelent meg a szombathelyi premontrei gimnázium értesítőjében. Az osztrák Franz Grillparzer túlzó lojalitású, épp ezért ironikus felhangú Bánk-drámáját (Ein treuer Diener seines Herrn — Urának hű szolgája) 1828-ban bemutatták, 1830-ban kiadták ugyan Bécsben, az uralkodó azonban személyesen tett kísérletet — de már későn — ennek az elsüllyesztésére is.

A magyar irodalom kivételes szerencséje, hogy a Bánk-drámák közül a legkiválóbb jelenhetett meg, kerülhetett — ha nem is megírása idején — színpadra, épülhetett be már az 1840-es években a nemzeti tudatba. (1848. március 15-én a közönség kívánságára tűzte műsorára a Nemzeti Színház.) Kétségtelen, hogy Katona tett engedményeket a cenzúrának, de nem olyanokat, amelyek a dráma lényegét érintenék. Ahhoz, hogy másként írja meg a Bánk bánt, más korban kellett volna élnie.

6