Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 10. szám - Gosztonyi Péter: Szovjet csapatok Magyarországon
egyetértésben —, beleegyezett —, a szovjet csapatok már órák óta mozgásba voltak a főváros felé ... Szovjet hadműveletek októberben és novemberben A budapesti szovjet hadműveleteket két szakaszra lehet felosztani. Az első szakasz az október 24 és a 30 közötti időre terjed ki. Ekkor Budapesten szovjet részről öt ezred, köztük két páncélos ezred tevékenykedett. Ez 10 000 katonát jelent, 350 harckocsit és ugyanennyi géppuskával felszerelt páncélozott szállító harcjárművet. Október 25-én ez a harci erő kiegészült az Erdélyből Szegeden, Kecskeméten keresztül Budapestre érkezett 138. gépesített hadosztály egységeivel. Lascsenko tábornok, aki Budapesten a Néphadsereg térre néző régi Honvédelmi Minisztérium első emeletén ütötte fel harci álláspontját, így a fővárosban összesen 20 000 vörös katona és kb. 1200—1500 páncélos, rohamlöveg, illetve PSZH felett rendelkezhetett. Ezek a szovjet csapatok kerültek harcba október 24-étől kezdődően a felkelőkkel, akik ügyes harcmodorukkal, rugalmasságukkal és ügyükbe vetett hitükkel eredményesen küz- dötték le a budapesti főútvonalakon lomhán mozgó, ide-oda vonulgató szovjet intervenciós egységeket. A magyar fiataloknak most jött jól az évek óta a kommunisták által beléjük sutykolt partizánkiképzés: a „Munkára, harcra kész!” mozgalom keretében tanultak. Annak idején a „jugoszláv” fasiszták” ellen készítették fel az ifjúságot. A vizsgát viszont a felkelők most 1956. októberében rakták le: Budapest utcáin az idegen betolakodók csapataival állva a harcot. Október 23-áról 24-ére virradó hajnalon — de még az éjszakai órákban — Moszkvából több magas rangú katona érkezett Budapestre. A rangidős Mihail Szergejevics Malinyin hadseregtábornok (négy csillagos tábornok) volt, a szovjet fegyveres erők vezérkari főnökének első helyettese. Vele érkezett Fjodor Fjodorovics Sztyepcsenko altábornagy, a szovjet fegyveres erők politikai főcsoportfőnökének helyettese, valamint több törzstiszt is. Ők is a budapesti HM épületében szállásolták be magukat, amelyet magyar és nagy számú szovjet páncélosok védtek. Malinyinék nem avatkoztak be a budapesti hadműveletek vezetésébe. Véleményünk szerint azért nem, mert az ő küldetésük nem a magyarországi eseményekkel függött össze. Ők, véleményünk szerint, a Közel-Keletre figyeltek: a Szue- zi-csatorna körüli helyzet kötötte le érdeklődésüket. Budapestről az egész délkelet—európai térséget figyelemmel kísérték. Éppen ezért az volt a szovjet vezetés célja, hogy a „magyarországi lázadást” (így nevezték maguk között forradalmunkat) mielőbb és minél kevesebb megrázkódtatással lezárják. A magyarokat pacifikálni kell! Napokon belül várható a közel-—keleti háború kitörése, amely lokális tűzfészekből könnyen világégéssé fajulhat. Hiszen Nasszer egyiptomi elnök a Szovjetunió szövetségese! Ha őt támadás éri, az kihívás a Szovjetunió ellen is. Erre a Szovjetuniónak reagálni kell, és egy ilyen helyzetben a kelet-európai térségben nyugalomra van szükség . . . Ez a katonapolitikai belátás késztette a moszkvai vezérkart arra, hogy e térség biztonságáért megtegye a megfelelő intézkedéseket. Ez volt a háttere annak, hogy a 13. összfegyvernemi hadsereg már október 23-án reggel megkezdte a bevonulását Magyarországra. Ezért összpontosult a Kárpátalján ugyanebben az időben egy második szovjet összfegyvernemi hadsereg, a 38. hadsereg (szintén legalább hat hadosztállyal!), csak arra várva, hogy megjöjjön a parancs a szovjet—magyar határ átlépésére. Mindezt kiegészítőén október 27-én és 28-án reggel a két Budapestre küldött szovjet politikus, Mikojan és Szuszlov azon munkálkodott, hogy egy sor politikai engedménnyel megegyezzen Nagy Imrével. Erre október 28-a délelőttjén került sor! Nagy Imre, és vele együtt a forradalom — ekkor úgy tűnt —győzött. A magyar kormány, új és már nem kommunista politikusokkal kiegészülve elismerte, sőt magáévá tette a forradalmat, és energikus lépésekkel indult meg a politikai kibontakozás irányába. 70
