Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 10. szám - Vörös János vezérezredes, vezérkari főnök visszaemlékezése 1944. október 15-ére (Közzéteszi: Markó György)
biztató jelenségnek. A feleségem csak annyit mondott: „Most végeznek ki bennünket.” Mondtam mindenre elszántan, hogy az lehetséges. Menet közben hozzám csatlakozott egy kecskeméti nyugalmazott tanítónő, aki tudott oroszul és magyarázta az oroszoknak, hogy mi kik vagyunk. Oda került közben egy németül beszélő orosz altiszt is és végre is eleget tettek azon kérésemnek, hogy a következő magasabb parancsnoksághoz kísérjenek el. így kerültünk egy tüzérhadosztály-parancsnoksághoz, ahol részint egy altiszt tolmácsolása útján tudtam magamat megértetni, közben pedig beérkezett Susmanovits alezredes,60 akivel kilétünket perceken belül tisztáztam. Ezután már vendégként fogadtak, tőlük telhe- tőleg mindennel elláttak bennünket és még a délután folyamán Szegedre szállítottak a hadseregparancsnoksághoz.61 A hadseregparancsnokságnál egy vezérkari tiszt kihallgatott, azután egy nő tolmácsolásával egy ezredes órákon keresztül hallgatott ki és látszólag nem akarta elhinni, hogy én a magyar vezérkar főnöke vagyok. A modora és viselkedése teljesen erre vallott. Az éjszakát eléggé kellemetlenül töltöttük és 2-án a hajnali órákban indultunk Mali- novszky tábornagy62 hadseregcsoportjához Arad mellé egy román faluba,63 ahová a délutáni órákban érkeztünk meg. Már az esti órákban megkezdődtek a kihallgatások, amelyek napokon keresztül tartottak. Itt bocsátottam ki november 5-én felhívásomat a néphez és a hadsereghez, ami részint röpiratokban64 jelent meg, részint pedig a moszkvai, londoni és washingtoni rádió közvetítette. Malinovszkyhoz való megérkezésemkor abban a tudatban voltam, hogy Miklós Béla vezérezredes az egész hadseregével átállt és azért javasoltam is, mint akinek cselekvési szabadsága van, miniszterelnökül. Ugyanis a kormányzónak is az volt az óhaja, hogy az összes demokratikus pártokból katona vezetése alatt alakuljon kormány, amelyik a fegyverszüneti tárgyalásokat befejezi, rám pedig azt a feladatot rótta, hogy vezessem továbbra is a hadsereget és állítsam át mielőbb a szövetségesek oldalára. Amint később megtudtam, Miklós vezérezredes a hadsereget nem tudta magával rántani és csak ő ment át vezérkari főnökével, személyi segédtisztjével65 és tiszti küldönceivel együtt, mint parlamenter, de magával vitte az ágyneműjét és polgári ruháját is. Katonai szempontból feltétlenül kritika tárgyává teendő, hogy vezérkari főnökét is magával vitte, mert a hadsereget egy időben csak a hadseregparancsnok, vagy vezérkari főnöke hagyhatja el, de sohasem egyszerre mind a kettő. Itt meg kell állapítanom azt, hogy vagy ő hagyta el a hadseregét, vagy a hadserege nem engedelmeskedett neki. Ő [nagyjából a kormányzó] szándékáról tájékozva volt, mert október 10-e körül66 Vattay altábornagy telefonált, hogy Miklós vezérezredes náluk van, ő a helyzetről tájékoztatja, a részletkérdéseket pedig beszéljük meg, mert Miklós hozzám feltétlenül át fog jönni. Ugyanis már évek óta érvényben volt egy vezérkari főnöki rendelet, amelyik szerint, ha magasabb parancsnokok a hadműveleti területről Budapestre érkeznek, a vezérkar főnökénél jelentkezniök kell. Tekintettel azonban arra, hogy Miklós a rangban egy rangszámmal idősebb volt mint én,67 tehát a hiúságát sértette volna, hogy nálam jelentkezzék, holott ez alkalommal több olyan kérdést le lehetett volna tárgyalni, amelyekre később intézkedés nem vált volna szükségessé. Vezérkari főnökét, Kéry ezredest mindig a megbízhatatlanok táborába soroltam. Annál is inkább, mert a hozzám beérkezett hírek szerint igen erős barátságot tartott fenn a németekkel és a későbbi idők folyamán Csataynak a németekhez írt leveleiből arra következtettem, hogy Csatay erősen Kéry befolyása alatt áll,68 ugyanis az a nehéz helyzet állt elő, hogy azokat az alakulatokat, amelyeket én a németek előtt eltitkoltam, Csatay a németekhez írt levelében felsorolta és amikor én a kormányzót ezek átengedéséről lebeszéltem, kénytelen volt Csatay a németeknél azzal a kibeszéléssel élni, hogy az alakulatok rendelkezésre bocsátása a kormányzónál akadt meg, amiről ő nem tehet. Kérynek sohasem lett volna szabad miniszterét olyan helyzetbe hozni, hogy a kormányzóra kelljen magát kibeszélni. így volt ez például a Székelyföldön megszervezett alakulatokkal, ezeket és több más alakulatot én a németeknek letagadtam azzal, hogy ezek harcra nem alkalmasak. Hasonlóképpen nyilatkoztam a 10. és 11. hadosztályokról is, amelyeket azután a németek segítettek felfegyverezni azáltal, hogy a fegyvergyárban [gyártott fegyvereket] a németek az uzsoki szorostól északnyugatra a Kárpátokba akarták szállítani — valószínűleg [a] 59
