Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 10. szám - Tolnai Ottó: Új Tolnai lexikon (irodalmi forgatókönyv)

a költészetnek jó a költészetnek vége nem lehet nem lehet jó VÉGE

77. Ismét a magányos fekete asztal. Most az eleje. Az elejére szegezett zománcos kis táblák.

A kanizsai temetőben gyűjtöttem ezeket a kis zománcos táblákat. Valójában egy teljesen elhagyott első világháborús katonatemetőben. Roxerék kislányától és Gyöngyvér húgomtól nem messze.

BUS TIBOR ISMERETLEN KATONA KARÁCSONYI JÓZSEF 1914—1918 1914—1918 1914—1918

78. A műsor az ismeretlen katona kinagyított táblájával zárul, ps.

Míg az asztalnál ülök, nem vagyok hajlandó a technikához alkalmazkodni, semmilyen formában. Amikor elhagyom a szobát, a technika azt csinál, amit akar — bemászhat az ablakon, elmozdíthatja az asztalt. A szöveget, ezt a szöveget csak úgy tudom, úgy vagyok hajlandó elmondani, ha spontánul tehetem, ismétlések nélkül.

Egyszer Újvidéki Televízió is csinált rólam egy ilyen műsort. Thomka Beáta írta a forgatókönyvet és a megboldogult Szabó István (a Szabadkai Népszínház volt igazgatója) rendezte. De közben — szerencsémre/szerencsétlenségemre — Djogo-versem miatt letiltották, megsemmisítették.

Namármost, az a műsor úgy kezdődött, hogy Beáta, a műsor vezetője, megérkezik a Virág utca 3-ba, bejön az előszobába, én elébe megyek, megcsókolom, lesegítem a kabátját. Megcsókolom tehát Beátát. Ám, hopp. A technika jelzi, ismételjük meg. Feladom a kabátot, lesegítem ismét. Megcsókolom. Ám most meg a film fogyott ki. Végül már elszédültem. Hülyén vigyorgó csókolódzó filmszínész lettem . . . Szeretném, ha a munkatársak elolvasnák ezt az első — minden bizonnyal majd sok változtatáson áteső — változatot is.

21