Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 10. szám - Tolnai Ottó: Új Tolnai lexikon (irodalmi forgatókönyv)
lódban az amerikai radíros ceruzákról értekeztél, nem pedig toliakról. Szinte refrénje volt naplódnak: írni New Yorkban — New Yorkról radíros amerikai ceruzával! Igazad van — ám az az aranysárga a gyerekkor iron ja, pontosabban, a gyerekkor álmainak ironja volt... Ez viszont egy konkrét: SHEAFFER. Ez a világ legjobb töltőtolla. Erős és súlyos. Akár egy vándoriparos, a világ összes papír- és írószerkereskedését felleltároztam, minden létező tollmárkát kipróbáltam PELIKÁN MONT BLANC PARKER ám egyik sem felelt meg relative súlyos kezemnek — Vitéz nagyanyámnak volt ilyen keze —, még a nagy Mont Blanc sem. Legkedvesebb madaram a barázdabillegető, ám azt nem szeretem, ha a toliam is megjátsza a barázdabillegetőt, a toll csak szántsa a barázdát. .. Elnézést ezekért a lila mondatokért. Különben, jellegzetesen tollal írt mondatok . .. New Yorkban szinte naponta megfordultam barátom, Baránszky László Second Avenue-i lakásán. Egy Erdély Miklós-festmény lógott a falon: informel (olyanokat adott el New Yorkban). Baránszky farkaskutyájának nevére már nem emlékszem, de arra igen, hogy ha elmentünk hazulról, barátom teniszütőkkel rakta tele az ülőgarnitúrát, hogy a kutya ne szőrözze össze őket. Ő akkor már nem teniszezhetett, a szívével volt baja, és ebből kifolyólag enni sem nagyon ehetett volna, ám ő engem a világ legjobb pizzásaihoz vitt.. . Édesapjáról, az ismert kritikusról beszélgettünk, tanáráról, Panofskyról, Pestről és Firenzéről, ahol ösztöndíjas művészettörténészként élt. A legjobb idegenvezető, akivel valaha is találkoztam, magas színvonalon és maradandóan művelte ezt a műfajt, sosem felejtem el, ahogy Wilhelm Andrásnak, a zeneesztétának (aki akkor épp Cage után nyomozott) és nekem Van Eycről mesélt a Fric-ben, de azt sem, ahogy Borofsky kiállításán a Whitnyben nagy ping-pong meccsünket vívtuk . . . Minő véletlen, éppen a napokban hozta meg kis barátnőm, Gigi New Yorkból Baránszky 87-es Zarándoklat című kötetét. Milyen nosztalgiával vetettem magam erre a modern könyvre. Egy soráról azóta már verset — pontosabban variációkat — is írtam, minden jel szerint a fenti ceruza clitoris-illatú radírjának „pontos” szín-meghatározása is innen vétetett, Baránszky sora ugyanis így hangzik: „Színt keversz. A lazacszín nem elég lazac.” Namármost, hogy visszatérjek, illetve rátérjek, jóllehet itt szorongatom a kezemben, a tárgyhoz, a tárgyra: Baránszky barátom mérnöki asztalán matatva lettem figyelmes erre (azaz egy ilyen) tolira. Kipróbáltam. Jó toll, mondtam. A legjobb helyesbített, noha ő valójában computeres volt már akkor is, a párizsi Magyar Műhely radikális szárnyához, magjához tartozó bátor kísérletező. A legjobb, ismételte. A legjobb toll a világon. Aztán nyakamba vettem New Yorkot. Mondhatom, nem kicsi és nem könnyű. De csak sárga pöttyel ellátott (azaz aranytollas) változatát sikerült felkutatnom, az viszont drága volt, meg hát barátom külön rámparancsolt: csak fehér pöttyös jöhet számításba. Már le is mondtam róla, annál inkább, mivel, mint te is aláhúztad, ott, New Yorkban és aranysárga ironokkal írtam, amikor a Metropoli- tannél behúzódva abba a papír- és írószer-kereskedésbe, megpillantottam egy fehér pöttyös SHEAFFER-t! Milyen különös, hogy te, a modern irodalom egyik apostola most, a computer korában a toliról értekezel. Hát mit válaszoljak erre a nem kis 12
