Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 10. szám - Farkas Árpád: Gyertyák Erdélyben (vers)

Farkas Árpád

Gyertyák Erdélyben

Mikes Kelemen hazatért ménjének megkésett válaszlevele Rodostóba —

Hazulról írok, jó öcsém; többszáz éve csak várom: fordulna föl a postai föcenzor, s kélne szavaimnak szárnya. Főzöm hatalmas kondérban együvé őket a zubogó idővel, fölgyújtott évek, vert forradalmak vasfű-, gyilokfű illata szállong; a Nagy Födő alól ki- kifut, varas tőle a platten.

Nem írtam néked, jó öcsém, fazekam nem hagyhattam, de most, hogy újólag leppeg a Nagy Födő, s nem csak a gőz száll: futnak alóla a népek inukszakadtan ezüstös vályúra, fútt-arany ólba, surrannak, zúdulnak Új Rodostóba, esengek: üsd fel nékik ama likas sátrat, s a halat, mit küldtem — századok óta rothad — közöttük oszt szét.

Kapja meg mindük magányos böjtjét.

Mi pedig maradunk. Glória nékünk a Kárpátok messzire parázsló félholdkoronája —: Abrudtól, Zágontól Ungvárig pirkan az ég alján körbe a gyertyák lángja.

Gyertya a holtakért, gyertya az élőkért, oskoláinkért milljomnyi gyertya sugara süti át széncinke-szívünk, repdes az égre —: a Marmora tenger partjáig pisloghat fénye. Gyertyával iskolát? had helyett? e néma nép mit akarhat?

Nem a szél lengeti, ordashorda lehelete szegi, izzít e katlan alatt. Fényiünk öcsém itt csúnyán, s gyertyaviaszban járunk lassacskán térdig. Sebaj, hatalmas nyár van, érik a búza; viaszérésben még, de érik!