Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 9. szám - Solymos Ede: Tiszaverés - köcsögözés

Aztán ilyenkor a halászati bérlő egyik bogrács halat a másik után főzte. Borról nem kellett gondoskodnia, mivel azt a vendégek hozták magukkal.

A munkához már korán reggel, hogy világosodott, hozzáfogtak. A nagyhálós halászok kezdték meg, ők helyezték el az őr hálót (rekeszhálót), mely a Tiszát egészen elzárta, a tilalmastól legalább száz ölnyire fent és lent. Nehéz munka volt, mert az őrháló alján ólomgolyók helyett csupa lánc csüngött. Reggel nyolc órára a két őrhálónak már készen kellett lennie.

Addig a többi halász reggelizett, erőt gyűjtött. Először a kecések indultak meg a felső őrhálóhoz. A Tisza szélességében egy sorban álltak fel, és «Isten segélyével!» szavakkal kivetették a kecéket. Halásztak lefelé. Ha aztán egy-egy kece olyan elsüllyesztett kosárba akadt, mi elég könnyű volt, mivel elsüllyesztéskor ágas-bogas fákat kötöttek mellé, akkor 5-6 kecés körülvette, egy pedig ladikkal segítségére ment, hogy a kosarat felemeljék. Sokszor már a kosár első megmozgatása után is volt eredmény. A megriadt halat a körülállók fogták. De néha bizony a hal nem mozdult meg másképp, ha csak nem szigonyozták. Több kosárnak a kiemelése után azonban a hal mégis csak megmozdult a fészkéből, a bányából, s ekkor a „lapcsoló” hálók kezdték meg a munkát. Végül jöttek a nagy hálók. Hajtották egész nap a halat az alsó őrhálónak. Délután három óra tájban vége volt a halászatnak, felszedték az őrhálókat. Ez ismét nagyhálós halászok dolga volt, amiért külön részt kaptak abból a halból is, ami az őrhálóban volt. Volt rá eset, hogy 4-5 mázsa harcsát is fogtak benne.

Munka közben a legnagyobb zavart a hajó okozta. A két őrhálót meg kellett engedni, és ráhelyezett súlyokkal annyira megterhelni, hogy olyan mélyre süllyedjen le, hogy a hajó felette keresztül mehessen.

Ezt a hajósok is tudták, és bizony ők sem szerették vízi cimboráikat megzavarni. Sokszor előre megüzenték, hogy inkább kikötnek, és nem zavarják meg a halászatot. No, az ilyen hajósokat jól tartották halászlével!

A Tisza-törések legállhatatosabb kísérője a paraszthalász vállalkozó volt. Nagyon nézte a sok kifogott halat. Irigyelte a halászati bérlőt. Legközelebb ő árverezett, ha egyedül nem volt anyagi ereje, akkor társakat keresett. Sokszor oly magasra felverték aztán a haszonbéri összeget, hogy közelítőleg sem fogtak ki annyi értékű halat. Ilyen paraszthalászok aztán egyebet sem tettek, mint folyton lesték a hivatásos halászok munkáját.

Őszkor mindig kísérték a halászokat, hogy ugyan mennyit fognak, mivel, és hogyan? Tisza-verés idején pedig étlen-szomjan lesték egész nap, hogy mi történik. Persze a tanult halászok nem igen tanitgatták őket. Ellenben nagyokat kacagtak, mikor a parasztgazda a kosarakat süllyesztette, és az ágas-bogas fát úgy kötötte mellé, hogy az ár folyton mozgatta a fát, a fa meg mozgatta a kosarat. Ez a mozgás nemhogy odacsábította volna a halat, de inkább elriasztotta. Aztán a föld is kimosódott a kosárból, s az árvíz rendesen magával sodorta.

Ezzel tisztában voltak a kecések is, kik Mindszentről és Csongrádról jöttek fölfelé a víz-törésekre. Őket is kerülgették a paraszt vizbérlők, hogy álljanak meg a vizükön, segítsenek halászni, de biz azok soha sem álltak meg, mivel jól tudták, hogy az ő tilalmasuk nem ér semmit. Órhálójuk sincsen, ami bizony kell, hogy a hal meg ne szökhessen. Legfeljebb mikor már mindenhol végeztek, hazafelé mentükben állottak meg ilyen helyeken. De ha délig nem mutatkozott csak félig-meddig is eredmény, biz ott hagyták őket, mint Szent Pál az oláhokat.

Ma már ilyen nagy halászatok a Tiszán nem igen vannak. Az őrhálót is tiltja a halászati törvény. Hal sincs annyi, mint régente volt. A halászok is hiányoznak, azok a kitűnő mindszenti és csongrádi kecések, az ő lócsontos kusza kecéikkel.

Képeink (. . .) egy újabb időből való ilyen halászatot mutatnak. A kecések bizony gyérebbek a vizen, mint régente.

Körülbelül nyolc év előtt jártam arra, a tiszainokai örvénynél. Néztem, néztem! Még a környék is másképp nézett ki, mini régente. Az öreg füzesek mind eltűntek, részint a Tiszába dőltek, részint kivágták a fákat. Az örvény kanyarulata is megváltozott. Az örvényből örvényecske lett! Öreg, fáradttestű kecések rozoga csolnakban halászgattak rajta.

65