Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 9. szám - Sztrinkó István: Kecskemét irodalmi néprajza

Nemegyszer, még a 19. század közepén is találkozott az utazó földbe mélyített „putricsárdával”. Ilyenről emlékezik meg Losonczy László Ne keresdi csárda című versében.

Ilyen csárda nincs tán több a nap alatt,

Benne akár halálra und magadat.

Föld alatt áll, valóságos kis pokol,

Jókai egyik novellájának, A békának eseményei a híres Fehértói csárdában, az egykori nagy baromvásárok színterének fontos épületében játszódnak. „Csárdafal, állásoszlop, megvall- ja őszintén, hogy vályogból épült... Az istálló fala pedig becsületes fecskerakás. (Két deszka palánk között sulyokkal összevert szalmás agyag; olyan tartós, mint a római sánc.) A födele minden szárnyéknak nád ... A ház háta mögött füstölög a trágyahalom, a miből télire tőzeget készítenek...”

Csak mostanában kezdtünk figyelni a paraszti vizuális kultúrára, ám Jókai, korát megelőzve, már ebben az elbeszélésben rögzítette, hogy mi „díszíti” a csárda falait. „A salétromfoltos falakon ócska rámákban penészfakó képek, Sobri Jóska és Milfait; meg a párisi divatképek a múlt évtizedből.”

Érdekesek a kisgyerekekkel kapcsolatos nevelési, társadalmi megfigyelései is. A csárdában látott kislányról azért lehet tudni, hogy árva, mert „ha anyja volna, a haja be volna fonva”. A kislánynak cukros borral kedveskedik a keresztapja, míg a Hétköznapokban a síró gyereket pálinkával hallgattatják el.

A 18—19. században magának a városnak az építészete sem sokban különbözött a csárdákétól, legalábbis ha az építőanyagokat nézzük. Ebben az időben a Tiszán úsztatott fát kivéve a nád, gyékény, vessző, és legáltalánosabban a föld voltak a meghatározó építőanyagok. Az 1794-es hatalmas tűzvész okait is elsősorban a gyúlékony anyagok használatában látta Mátyási József.

Bé-állván egy Lakatosnak rongyolott műhelyébe,

Melynek padlása fedele nád, a’ kéménye ’s fala, mint omladékáiból látszik, tapasztott sövény vala”

(Mátyási József: Kis ítélet napja, vagy kis Ketskemét Városának Tizedik Júliusi égése)

Az építészeti kép és gyakorlat a 19. század közepére még nem változott meg lényegesen, hiszen a város történetét versbe szedő író így kezdi krónikáját:

Kecskemét nem fénylik pompás kastélyokkal Sem utcza taposó czifra nap-lopókkal, lakosi többnyire föld-szinti házakban Laknak, de magyar szív dobog föl azokban Utczái nincsenek kirakva kövekkel,

Nem hemzsegnek henye bámész emberekkel

(Szokolay Hártó János: Szabadalmas Kecskemét városának törté- netirati ismertetése)

Ezen „föld-szinti házakról” azonban ugyanő az egyik magyarázó jegyzetben leírja, „hogy a’ város kellő közepén eső némelly házakat mikint foltozgatják még máig is náddal ’s mikint takarják régi nádból alakult belső tűz fészket felül rájok dísztelenül rácsolt nedves, mert olcsó deszkákkal”.

A kecskeméti népi kultúra szellemi műveltségéből sajnos kevés folklóradatot örökített meg az irodalom. A karácsonyi ünnepkör jeles napjáról, a Luca-napról Katona József Luca széke című darabjában lexikonszerű pontossággal írja le e nap hiedelemvilágban betöltött szerepét.

62