Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 9. szám - Szilágyi Domokos: a metafizikus költő - Cs. Gyi- mesi Évával beszélget Szakolczay Lajos

ral tudja egymás mellé sorolni azokat a külön világokat, amelyek számára értékek. A Bartók Amerikában című versben például egy Lászlóffy- s ugyanakkor egy Biblia-idézet is szerepel. Szilágyi Domokos tehát a Bibliát és nemzedéktársát, a vele együtt induló Forrás-költőt egyetlen villantással egymás mellé állította.

— Ez is bizonyítja azt, hogy Szilágyi Domokos látásmódja egyetemes. És hogy benne az értékek minden heterogén mivoltuk ellenére is sajátos módon tudnak egy rendszerbe összeállni. Ez a rendszer természetesen csak látszólag eklektikus. Csak felületi szempontból heterogén, mint például A láz enciklopédiájának a szövege. Ha az ember felületesen olvassa, teljesen heterogén szövegnek látszik, hiszen abban a kötetben a rokokótól az avantgárd versig, a népi mondókától a rendkívül intellektuális elvontságú szabadversig a magyar stílus és a magyar líratörténet legkülönbözőbb rétegei kerültek egymás mellé. És világirodalom is. Szilágyi Domokos univerzális értékszintézisre törekedett. Ezért vetette le magáról az egyszerűsítő címkéket. Nem szerette sem azt, hogy népi valaki, sem azt, hogy urbánus. Azt hiszem, szemléletében az értékek — anélkül, hogy elvesztették volna különbözőségüket, anélkül, hogy ne tudták volna megőrizni sajátosságukat — egy közös nevező alá rendelődtek. Hogy mi volt ez a közös nevező? Például A láz enciklopédiájában a heterogenitás azzal oldódott föl, hogy mindent alárendelt a kétely és az irónia elvének. Miről is van szó? Szemléletében A láz enciklopédiája egy válságot jelenít meg, a költőnek a legbensőbb, személyesnek mondható emberi és költői válságát. Mégpedig azt, hogy egyáltalán van-e értelme az emberi létezésnek, és van-e értelme a költői szónak a világban. Van-e értelme az emberi létezésnek akkor, ha nem látjuk a történelem finalitását. Ebben a kötetében válik világossá, hogy Szilágyi Domokos számára már nem működik a korábban említett eszményrendszer. Már nem látszik a tökéletes társadalom, ami felé haladunk .. . Itt mondja ki azt, hogy „Az örök, az örök, az örök: az út”. Tehát nem cél van, út van, folyamat van csak. Többször is leszögezi ezt. Folyamat van csak, tehát az emberiség nem egy nagy beteljesedés felé tart, hanem folyamatosan bukdácsol a saját eszményei alatt. És e folyamat bukdácsolás is, vereség az éthosznak, az emberi értékeknek ez a veresége ismétlődik a történelemben. íme A láz enciklopédiájának egyik alapmotívuma.

— Hangja azért érdekes, mert verse egyszer édes, édeskés — ilyenkor a Nyugat költőinek rímmuzsikáját, rímfűszerezését veszi át —, ugyanakkor nagyon erős ellenpontozással benne van a konkrét vers keménysége, végletessége. Gondolj csak a Don Quijote szerenádjára, ami csupa báj. Kosztolányi is nyugodtan mondhatta volna ezeket az összecsengő sorokat: „Madonnám, ó madonnám, / e szöghajú szűz esten / szíved szivemre vonnám, / kereslek Nekeres- den, I talállak Nemlevőn, / de a búba-kútba estem . . .” stb. Tehát egyszer örül az édes muzsikának, máskor (a Don Quijote végrendeletében) a szótár rideg egyszerűségével kopognak a szavai: a — abált szalonna, b — bajonett, és így tovább. Úgy vélem, e szimfóniában szereplő sok hang nemcsak a világ sokféleségét, hanem valamiképp a költő hitét, játékszerete- tét, kiábrándultságát ha nem is, de konkrét megnevezés iránti vágyát jelképezi.

— Én inkább úgy fogalmaznék, hogy Don Quijote figurája ebben a kötetben pontosan annak a látásmódnak felel meg, annak a metaforája, amit Szilágyi Domokos egész kötete itt kifejez, vagyis a mélységes kételynek, hogy van-e értelme az eszményeknek, hiszen Don Quijote figurája maga jeleníti meg az eszmény és a durva valóság közötti disszonanciát, ő maga a groteszk. Hogy a kötetben így váltakozik egymással a fenséges és a groteszk, a konkrét vers és az édeskés rokokós stílus, ez is magának a látásmódnak a kifejezője. Ti. Szilágyi iróniával viseltetik olyan emberi értékek iránt — gondoljunk csak az Őrültek című betétre —, amelyet a költők ebben a világban szentnek hittek, és amiért képesek voltak sokan meghalni. Emez értékek veresége feljogosítja a költőt vagy legalábbis ő feljogosítva érzi magát arra, hogy iróniával fordítsa a fonákjára az egészet, és mindent valamiféle kívülállással kezeljen. A láz enciklopédiájának ez a stílusbeli heterogenitása pontosan az iróniában talál közös nevezőre. És mindennek értelme lesz. A rokokónak is, és a „Wolfgang Amadeus kagylófotelben ül” kezdetű csodálatos parlandó résznek is, ami az egyik legszug- gesztívebb, szürrealisztikus történelemszemléletű látomása a Szilágyi Domokos-kötetnek. A történelemhez való viszonyát én nagyon fontosnak tartom az egész életműben, mert nála

42