Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 8. szám - Kanizsai Dávid: Muzsnay Ákos Szilágyi Domokos-plakettjei

Muzsnay Ákos plakettje

egyetemes problémafölvetését (szabadság, rend, eszme stb)., s annak ragyogó plasztikai megoldását. A matt és a polírozott „színek” (durva hamisítással majdnem azt írtam: ég és föld) szembenállása, a már említett, szinte egyetemes jelképként is fölfogható csonkolt, a textília és a kötél nyomait viselő testek kiszolgáltatottsága — szembenállásuk mindenféle égmagassággal-hatalommal —, a valaminő hangszeren (kürtön?) megszólaltatott, s igazságának érvényt szerezni akaró zene, a háborgó „tenger”, amely földrengésszerű robajt mutatván ama „földtörténeti korokat” hozza emlékezetünkbe, amelyekben (épp a közösségvállalás okán) nem volt lealacsonyító őrültnek lenni — íme a Szilágyi Domokos-i gond és hitvallás plasztikai átélése, autentikus megszólaltatása.

Az életműben visszapillantva ma már egyértelműen látni, hogy az 1980-as évek elején készült plakettek, tiszta s nem kevésbé megrendítő igazságtartalmukkal, akarva-akaratlan elődei voltak a Káin és Ábel sorozat nagy méretű érmeinek, s nem utolsó sorban annak az öt darabból álló plakettsorozatnak (Zsoltár), amelyben Muzsnay Ákos az uniszónó tiszta hangján, híven a Szilágyi Domokos-grafikák és -érmek igazságához, képi erővel kimondja: bűn minden, ami megalázza, pusztítja az embert.

96

Kanizsai Dávid