Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 8. szám - Szakolczay Lajos: „Olyan csendesen jársz, mint a halál” - Beszélgetés Nagy Máriával
— Pontosan erről van szó. Haladjunk időrendben egy kicsit, még melyik versről tudsz mondani bizonyos . .. — ... Héjjasfalva felé — Petőfi-évfordulóra íródott, az Apokrif Vörösmarty-kézirat 1850-ből — Vörösmarty évfordulóra. Az Utunk kérte. A Hosszú délután — egész délután Mozartot közvetített a rádió, este megírta a verset. Az Észrevétlenül — egyszer-kétszer mondta nekem, hogy olyan csendesen jársz, mint a halál. Tudniillik hogy nappal aludt, mindig nagyon csöndesen jöttem-mentem, rakosgattam (a gyerekek óvodában voltak). Halkan, mint a halál — jól alliterál. — Félelmetes kép ... — Igen. Ha úgy gondolod, jól megkaptam. Sok favágó munkát is végzett. Mert a fordítást jobbára annak tekintette. Calinescu Ion Creangá monográfiáját szívesen csinálta, Blaga esszékötetét már nem. Nichita Stánescut és Doiná§t könnyen, szívesen fordította, egyenesen gépbe. Még olyan is volt, hogy elégedetten példálózott egy jól sikerült sorral („unde-i oare mestere sä picteze pestere = hol van annak mestere, hogy barlangot festene”). A klinikán Szondyt (a Lipótot) fordította a pszichológiának, ellenszolgáltatásképpen a szobahasználatért. Gondolhatod, jártas volt az elmebajok, diagnózisok tömkelegébe. Diagnosztizálta is magát (Selbsdestuktion) a Szondy-féle tipológia szerint. — De hát mindenfajta magába zárkózás és hallgatagság ellenére még az utolsó éveiben is vidám volt. — Voltak vidám pillanatai. Szikrácskák. Szerettem volna tudni, hogy mit tegyek, hogy elviselhetőnek érezze az életet. Nem sikerült. Máskülönben az öngyilkosságot a legnagyobb önzésnek és megfutamodásnak, de jogos cselekedetnek tartom. Az ember azt csinál az életével, amit akar, ha nincsenek kötelezettségei. Azért természetesen nem ilyen pofon- egyszerű. Sőt. — Az öngyilkosságról, illetve a halálról váltottak szót? — Igen. Hülyeségnek tartotta, amit Kálmán tett. A halál gondolata szinte minden versében — nagyon sok versében ott van. Nem az öngyilkosságtól féltettem, hanem attól, hogy rossz állapotban valahol elesik, és úgy üti meg magát, hogy szörnyethal. — Azért a Felezőidő verseiben, mindenféle lírai játszadozás és vershumor mellett, a sorok mögött mérhetetlen fájdalom van. — Mindig benne volt ez a rettentő mély életfájdalom. Ez egy kissé tragikomikusán hangzik, de Szisz tragikomikusán fogott fel nagyon sok mindent, fantasztikus humorérzékkel, és mindennek megtalálta a visszáját is. Erre mondják, hogy dialektika? Nem tudom, lehet. Mindenben, a legvidámabb versben is érzed a keserűséget is, de a legkomolyabban is ott van egy kis csavarintás, egy szó, ami old. Szóval keserédes. — Számára mi jelentette a pihenést? Tudjuk, a zenét nagyon szerette; nyilván egy kissé élvezet is volt, és terápia is — egy más világ. Szívesen kirándultatok, jártatok-e színházba, kiállításra? — A zene nem volt számára pihenés, a zene felzaklatta, nagyon intenzíven élte a muzsikát. Hangversenyre jártunk, színházba egyáltalán nem. Jó lett volna kirándulni, de a lábtörése után nehezen mozgott, kellett volna egy autó. Érdekes, hogy 1976 augusztusában elmentünk Magyarláposra; talán egy éves sem volt, amikor Somkútról Magyarláposra költöztek. A tanító nénit látogattuk meg, Pakuts Zsuzsika nénit, akit nagyon szeretett. Kimentünk a Láposon túli dombokra, ahova gyermekkorában kirándult az egész családdal. Mama mesélte, hogy nagyon gyakran járt a gyerekekkel fürödni a Láposra, bebarangolták a Cibles alját. — A legfájóbb pontról is kéne beszélnünk, a haláláról. A betegségen kívül ebben milyen körülmények játszhattak közre? Ha visszagondolsz, észrevettél-e valamit ebben az időszakban? Mi 1976 nyarán voltunk itt; mikor fölkínálta a meleg vizet — egy hétig nem volt a tömbben, és akkor én ott megfürödtem — mintha egy angyal röpködött volna a törölközővel. És alig pár hónapra rá, bekövetkezett a tragédia. — Szeptemberben megint bevonult a klinikára. Az édesapja halála — az útpadkán állt a kerékpárjával, amikor elgázolta egy teherkocsi; az öccse, erdőmérnök, kullancscsípés 72
