Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 8. szám - Szilágyi Domokos: A Volga Nyugaton

Edda asszony levitt a pincébe. Ő fon, sző. A ház berendezése — asztalok, székek, függönyök, szőttesek, szőnyegek — mind-mind Handarbeit. Erik leül egy rokkához — harminc esztendeje font utoljára, börtönben. Egész jól megy.

Aztán búcsút kellett mondanunk Hamburgnak (azt mondják, napjában hatvan- szőr változik a széljárás). Torony János azt mondotta, hogy hatvanadik születésnapját — 1973. július 12-én — szeretné szülőfalujában — mármint Temesvárott — megülni O. K., várjuk.

*

1973. július 12-én Alles in Ordnung, várjuk. Azaz hogy várom én. Mivel Erik éppen Magyarországon üdült, feleségestül. Hansék négyen jöttek (feleség + két nagyobbik gyerek); temesvári Continentalban (igazán szép, új épület) kétágyas szobák vannak, külföldiek számára á 250 lej (belföldieknek 100, 2 személyre.

— Mellesleg: odakünn épp fordítva vagyon). De nem is ez volt a bja; volt évfolyamtársammal, Koczka Gyurival egy héttel előbb lefoglaltattam a szobákat, a Temesvári Magyar Színház kontójára. (Ezt úgyis mi fizettük Erikkel.) Hanem Hans hozott egy féltucatnyi diákot. Ezeknek szállást keríteni, épp a fölvételi vizsgák idején. Toró Tibor segédkezett — örök hála érte.

Hansék Jugó felől jöttek, a Dunán Orsováig, onnan vonattal Temesvárra. A vonat érkezett reggel hatkor; negyed hétkor már riasztott Hans (telefonon): menjek a Continental előcsarnokába, szőr van.

No, és mentem. Kiderült a következő: Hans, a smucig sváb, nem ült taxiba, hanem fölszállt a villamosra, csúcsforgalomban. Az első öt percben kilopták a farzsebéből a táskáját: 1 db 1000 márkás + az otthoni személyi igazolványok. Az útlevelek, szerencsére, a belső zsebében voltak.

Szereti az olyan nációt stb.

Hát ezzel telt el a délelőtt. Megírtam a rendőrségi beadványt — az istennek sem jutott eszembe, hogyan mondják románul a pénztárcát; Toró segített ki: port- moneu —, azzal elmentünk a rendőrségre. Nem sok jóval biztattak. Idényben 40-50 hasonló eset is előfordul. Aminthogy nem is lett belőle semmi. Szegény Torony János megkérdezett: Erik párttag-e. S hogy megbízhatik-e benne. Mondom, akár, mint bennem. Eriknek oda is adtam 2000 lejt, mondván, hogy adjon János bácsinak zsebpénzt. Utólag elszámoltunk: még most is tartozik 150-nel.

Elmentünk (a Volgával!) Nagyszentmiklósra, megnéztük a múzeumot. Aztán Perjámosra („Per János, pr János sind wir in Perjámos”); az agg plébános XVIII. századbeli matrikulákból kereste elő az ős Thurnokat. Avagy Thurn-ősöket. Itallal kínált, igyekezett minél szívélyesebbnek lenni. Sikerült is.

Visszamentünk Temesvárra. Rám várt a nemes föladat, hogy a diákokat sétálni vigyem az ünnepi vacsora kezdetéig. Megnéztük a szépen újjáépített várfalakat, miegymást, megsöröztettem őket, s aztán pihenni küldtem. Már kezdett fájni a fejem a német beszédtől. Bementem a szálló falatozójába egy pohár Dubonet-ra: hát ott ül és uzsonnázik Hans családostul. — Aber Hans, du hast kein geld!

— De még volt százegynéhány leje. Nem baj, itt én fizetek. Kiderült, hogy Hans elképesztően műveletlen: nem ismeri a Dubonnet-t. (Pedig Aumülében Cinzanó- val és egyéb imperialista italokkal fogadott, no meg szivarral. Megsúgta, hogy alkoholtól is, dohánytól is el van tiltva, de hát secko jedno.) Azonnal rendeltem, Edda asszonynak is, magamról nem is beszélve. Fölségesen ízlett a társaságnak.

36