Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 8. szám - Szilágyi Domokos: A Volga Nyugaton

valami 200 havonta. Hatszázért már vehetsz egy használt Volkswagent. Csak magas a vám. Itthon viszont, ha átutalják, és csak háromezret kap is, nyugdíjnak fényűző. — Idehaza aztán különféle — ellenőrizhetetlen — pletykákat hallottam. Hogy legalább félmillió márkája volt, részint készpénzben, részint értékpapírokban vagy állampapírokban, nem tudni pontosan. S mindent otthon tartott, nem merte bankba tenni. Ti. mozgásművészetet tanított, volt tizenkét páciense, de adóbevalláskor csak hetet mondott be. Emiatt nem mert hazajönni — állítólag —, pedig megtartotta román állampolgárságát. Lakása különben kényelmes volt, új negyedben, talán három szoba, mértékletesen ízléses, azaz kibírható. Látogatásom után mintegy félesztendővel — ez is rejtélyes ügy — agyvérzés érte. Mostohafia egyik kórházból a másikba cipelte; hol önkívületben feküdt, hol — már másnap — végrendeletet írt a mostohafiú javára. Ez év — 1974 — tavaszán meghalt.

Nekem mindenesetre adott húsz dollárt, és lelkemre kötötte, hogy ne taxizzam el. (A taxit is kifizette.) — Másnap reggelre terveztük a továbbindulást. Ám előbb még szét akartunk nézni a városban. Megtekinteni pl. a városháza pincéjét — Rathauskeller —, a fasizmus bölcsejét. Ut közben nézdelődünk. Régiségbolt, amelyben drága márkákért kapható minden, ami nálunk egy jól fölszerelt falusi trágya- vagy szemétdombon található (Lendbachplatz, ha valakit érdekel. Egyébként a fém kétmárkáson Plank arcképe, a papír tízmárkáson Lübeck városkapujának kerek bástyái): ócska taligakerekek, a legkisebbik 25 márka; kézi kávédaráló: 28, szenes vasalók, jármok s í. t. Erikék nem sajnáltak 3—3 márkát török gyűrűre. Ebben az a vicc, hogy gyűrűszemként (per analogiam láncszem) van összehe- gesztve, és ha szétszeded, órákig kínlódhatól az összerakással.

A Rathaus szép gótika, a pince szintén. (Csak a város piszkos. Bécs pl. nem.) Hatalmas, vén hordók társaságában sörözünk. Erikék szétszedik-rakosgatják a négyszemű gyűrűt: — Digidi balra, sima hátul, nyolcas megvan. — Ági az első helyezett. — Máskülönben legendája is van: Törökországban, ha a halálraítéltnek egy éjjel sikerült összeraknia egy gyűrűt (gondolom, bonyolultabbat), akkor kegyelmet kapott. — Engem biza megfojtanának vala (már ha méltó lettem volna selyemzsinórra. Micsoda nagyzolás.)

Mellesleg a Rathauskeller söre nem volt jó (igaz, én barnát kértem; lehet, hogy a világosra utaznak). És nem volt jó az ebéd sem az ún. szerb vendéglőben. Debreziner mit Kraut, debreceni káposztával, 3 márka; szerintem cirnáciori oltene§ti.

Este fél tízkor mentem haza Katustól, kivételesen autóbuszon és földalattin, összesen 1 márka. Megálló az Adalbertstrasse közelében; ezzel párhuzamos a mi panziónk Nordenstrasséja. Az utca kihalt. Egy hölgy siet valahova, megszólítom:

— Merre az Adalbertstrasse? — Kicsit gondolkodik, aztán megmutatja az utat, ellenkező irányba. Pár pillanat múlva utánam szalad: — Ah, /Idalbertstrasse?

— Lám mit tesz a hangsúly.

Este — mint minden este — Erik számol. Reggel tovább. Hétkor kelek, nyolckor fölhív Katus: az éjjel nem tudott aludni, olvasgatta a könyvemet, szeretné valamivel honorálni, ad száz márkát. Menjünk érte. — Mondom Eriknek. Egészen elsápad: — És kinek kell ezt otthon kifizetni? — Senkinek. Végül kiderül a félreértés: ad száz márkát, ő úgy értette, hogy hatszáz márkát. Sok keringélés után megtaláltuk a Frizt-Meyer-Weget. Borítékban megkaptam a százast, Erik lefényképezett (Katus utolsó képe), útbaigazítás Nürnberg felé. Mehetünk.

22