Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 8. szám - Szilágyi Domokos: A Volga Nyugaton

ről különben nem sajnálom, hogy Ferenc József dolgozószobája helyett a West- banhof harmadosztályú éttermét látogattam meg.

Szombaton reggel tíz órára a legteljesebb mértékben útra készen állottunk, amin azt kell érteni, hogy az utazási irodában megváltottuk a jegyeket a komphajóra: Puttgarden — Rodby, Helsingor, — Hälsingborg. Nem mintha schillingért olcsóbb volna, de ahányszor más valutára váltunk át, mindig leesik valami az illető banknak is, mivelhogy ő is Isten állatkája. — Fél tizenkettőkor már Burgenland fővárosában, Kismartonban (Eisenstadt) pihent a karaván — ezúttal csakugyan karaván: P. meg én elöl a Volkswagenben, utánunk nagy, lompos, szürke kutyaként a Volga, Ágival meg Erikkel. Kismartonban megnéztük az Esterházy- kastélyt. Már amit megmutattak belőle. A zeneteremben Mozart, Joseph Haydn, Beethoven, Liszt szelleme a vizek fölött. Sok ismeretlen Haydn-, Mozart-kézirat lappang itt, kutatók nem fértek hozzá: magántulajdon. — A kastély szép (odaát, Fertődön — hajdan Esterháza — a másik kastély szebb és gondozottabb); zárt, négyszögű udvarából megcsodáltuk az eresz alatt sorakozó stukatúrmaszkokat, mindenféle bolondfigurákat: a megrövidített olasz munkások így álltak nemes bosszút tiszttartó uraimékon. Még egy pillantás Kismarton másik nevezetességére, egy 62 248 literes hordóra a borpincében, aztán tovább: fél egykor Raiding, azaz Doborján, Liszt szülőháza. Öreg — pontosan nyolcvan esztendős, épp akkor írt róla valamelyik újság —, bottal bicegő, rövid sörtehajú bácsi a házőrző: Géza Dolnovacz. Horvát. Magyarul is gagyog (dunántúliasan 1-ezik: Mihál, királné), végigvezet a csinos tiszttartói kúrián, s közben ilyeneket mond: Liszt negyveny- nyolcban „német nyelvű magyar szabadságharcos volt”. — „A ruháját Párizsban földarabolták a nők.” — „Eztet a kis orgonát nyolcvanegyben hozatta el a templomból, mer ezen játszott gyermekkorába, oda meg adott egy másikat.” — Egy térképet nézegetek: hol hangversenyezett Liszt, Párizstól Szentpétervárig. Kolozsvár miért maradt ki? — „Ja, aztat egy fehérnép csinálta, hát ilyenek a fehérnépek.” — Kijövet, az előszobában P. a kalapjáért nyúl: egyszer már ott feledte a fogason. — „Hát igen, mindig itt felejtik, mer sietnek a kocsmába.”

Tovább. Ebéd Felsőpulyán (Oberpullendorf), kávé Felsőőrsön (Oberwart); valamelyik faluban (Őrsziget? Alsóőr?) P. beugrik egy ismerős parasztgazdához; pár perc múlva betessékelnek mindannyiunkat. Mészárosék Székelyországból származtak el, magyarázta nekem P. Erik csak a fogadtatás után kezdi gyanítani (— Bejöttünk, hogy el ne vigyük az álmukat. — Amíg nyitva van a szemünk, úgysem alszunk), később aztán megmondom neki. — Vörösborral kínálnak, épp csak belenyalintunk, sietünk. Marasztalnak — P.-t hívták volt ide lelkésznek. —, köszönjük, sietünk. Megyünk is, most már irány: Grác. A Déli autópályán rohanunk, a belső sávon; kívül egy előkelő vajszínű Mercedes. — Ilyenkor örül a Volkswagen — mondja P., és rátapos a gázpedálra. — Milyenkor? — Amikor megelőzi a Mercit. — No, lásssuk. — A Merci vezetője fölocsúdik, ránk pillant, megcsóválja fejét, azzal usgyi, elporzik, hogy csak úgy füstöl. — Nos, mi lesz?

— P. széttárja kezét: — Nem megy. Ellenszél van. — Nézem: a gázpedált benyomta tövig, a sebességmutató 110 körül. Később eláll a szél, mehetünk.

— Egy kicsit húzasd meg a Volgát, hadd szokják. — A Volkswagen megugrik, lompos szürkénk jócskán lemarad, aztán lassan, de biztosan fölzárkózik. — Hát a Volga nehezebben gyorsul, meg is van terhelve alaposan — mondja Erik az első pihenőn. De, egyelőre, semmi baj. Hogy Grácba érünk, ötre jár, leendő vendéglátóink már várnak, összegyülekeztek egyik utcán, minden megszervezve, olajozot13