Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 7. szám - Tüskés Tibor: Szülőföldem, Csallóköz (Varga Imre könyve)
ma aligha ismétlődhetnek meg, s nemcsak azért nem, mert a történelem soha nem szokta pontosan lemásolni önmagát, hanem azért sem, mert ma mi sem áll távolabb a magyarságtól, mint a hajdani naiv hit a gyors változásban, a hibák kiküszöbölésében. Zelk Zoltán, aki alaposan bedőlt a Rákosi-kor propagandájának, 1956 szeptemberében a következőt írta: „Ma már tudom, hogy akkor adtam fel ezeket az elveket, ifjúkorom tiszta hitét, amikor elhittem én is, hogy emberség nélkül, moralitás nélkül és nemzeti értékek kirekesztésével is lehet igaz ügyet szolgálni. Ma már tudom, hogy nem lehet.” S ehhez harminchárom év múltával csupán annyi kiegészítést szükséges hozzátenni, hogy felemás emberséggel, valamennyicske moralitással, néhány nemzeti értékkel sem lehet igaz ügyet képviselni. Mert a felemás, a valamicske, a néhány semmivé válik. S manapság, amikor különböző nézeteink vannak az igaz ügyről, csak úgy lehet a valódi nemzeti érdeket szolgálni mindannyiunknak, ha a moralitást mindig és mindenki, személyében és intézményeinek képviseletében is abszolút kötelmének tudja. Vasy Géza Szülőföldem, Csallóköz Varga Imre könyve Csallóköz a Kárpát-medence jellegzetes kistája: 1813 négyzetkilométer földterület, a Kis- Duna és a Nagy-Duna által határolt, szilvamag alakú sziget. Két végén egy-egy város helyezkedik el, fent Pozsony, lent Komárom. Hosszúsága kb. 90 kilométer, legnagyobb szélessége kb. 25 kilométer. Nevét a ma már nem létező Csalló folyóról kapta. Földrajzi, gazdasági, etnikai tekintetben a Szigetközzel, a Mátyusfölddel rokon táj, a nagyobb egység, a Kisalföld része. Ezúttal is igazolódik a megfigyelés: a vizek nem elválasztanak, hanem összekötnek; a Duna vize nem vált az itt élő lakosság életében választóvonallá. Például a Csallóközben nagyarányú az exogámia, magas a kívülről hozott házastársak száma, a tájegység lakossága az egész Kisalföldön belül meglepően nagy területről állandóan keveredett egymással. Még egy fontos tényt kell megjegyezni: a Csallóköz színmagyar vidék, s ez a táj őrizte meg legtovább a honfoglaláskor vagy a közvetlenül azt követő századokban kialakult települési rendszert. Az 1930-as népszámláláskor szereplő 144 község közül 128 nevével már a 11—14. századi oklevelekben találkozunk. A mintegy százhúszezer lelket számláló lakosságának kb. 90 százaléka ma is magyar. Csallóköz a trianoni békediktátum óta Csehszlovákiához tartozik. Ezt a döntést a második világháború utáni párizsi békeszerződés megújította. Az elmúlt negyven esztendő szellemi mulasztásai közé tartozik, hogy erről a jellegzetes, határon túli színmagyar kistájról a hazai publikációban alig esett szó. Újabban a bősi erőmű építése, s az építkezés várható következményei terelték rá a figyelmet, de jobbára most is csak természetvédelmi szempontból foglalkoznak vele. Varga Imre könyve jelentős áttörés a közöny és a hallgatás falán. Könyvét szerényen „áttekintésnek” mondja, a Csallóközt „kedves szülőföldemnek” nevezi, s önmagáról csak annyit árul el: „szülőotthonomnak jó ismerője és szerelmese vagyok”. Egészítsük ki a közlést: az a Varga Imre, aki a könyvet írta, 1909-ben Dunaszerdahely mellett született, és nem azonos azzal a Varga Imre felvidéki magyar íróval és költővel, aki 1950-ben Kisgyarmaton született, és az 1980-as évek elejétől Magyarországon él, s akinek az Új Könyvek 1990. évi 3. száma helytelenül a könyvet tulajdonítja. A szerző többször leírja könyvében, hogy „mint ennek a földnek szülötte” beszél, s arra hivatkozik, hogy amit elmond, azt „látta”, azt „emlékei között kutatva” találta, ennek ellenére könyve nem irodalmi szociográfia, nem a címben ígért személyes, vallomásos írás, nem a Puszták népe és a Viharsarok vagy a Magyarország felfedezése sorozat valamelyik darabjának a rokona, hanem szaktudományi munka, jól rendszerezett értekezés, a személyes megközelítést kizáró vizsgálódás. Vállalkozását a szerző azzal is korlátozza, hogy áttekintését 1945-nél lezárja, a második világháború befejezését „könyvünknek a magunk által jelölt időhatárának” mondja. (További szűkítés, hogy az 1938- as bécsi döntés és az 1945-ös moszkvai fegyverszüneti egyezmény létrejöttének körülményeiről igen elnagyoltan beszél.) A Szülőföldem, Csallóköz nagy alapossággal készített, gondosan fölépített helyismereti munka. Összefoglaló jellegét a szerző azzal hangsúlyozza, hogy könyvének megírásához mind elsődleges forrásokat (pl. a vármegyei gyűlésekről fölvett jegyzőkönyveket), mind másodlagos forrásokat (pl. a Csallóközről szóló korábbi szakirodalmat, publikált adatokat) fölhasznál, de ezekre a forrásokra a könyv végén külön jegyzetekben egyáltalán nem, a szövegben is csak elvétve hivatkozik. Bár a statisztikai kimutatásokban közölt adatok után a tanulságok levonását ígéri, jórészt ezzel is adós marad. A kötet első része Csallóköz természeti viszonyait (geológiai adottságait, vízrajzát, éghajlati viszonyait, állat- és növényvilágát) mutatja be, majd vázlatosan áttekinti a táj történetét (köztörténetét, településtörténetét, népesedési viszonyait) a honfoglalástól 92
