Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 7. szám - Mák Ferenc: Költő a titkok kapujában (Az ötvenéves Tolnai Ottó köszöntése)
Mák Ferenc Költő a titkok kapujában Az ötvenéves Tolnai Ottó köszöntése M ■X V .Aicsoda bűnök tették elviselhetetlenné századunk emberének gyötrelmes életét, micsoda megpróbáltatások, s micsoda kínok, micsoda panaszra gyújtó szenvedések! S ki lenne e panaszok meghallója, ha nem a költő, s mikor, ha nem ötvenévesen, túl a nehezen számba vehető tapasztalások idején, de még mindig innen a keresett, biztos válaszok világán. Tolnai Ottó pedig úgy lett ötvenéves, hogy költői ártatlansággal ma sem képes megérteni: miért e tengernyi gyötrelem terhe az egyébként parányivá tiport emberi életen? Költői megszólalásának első pillanatától határtalan emberszeretettel kutatja a létezés igazi, nagy kérdéseit, előbb csak a jelenségek szintjén, bizonyos rejtőzködő elvonatkoztatásokkal, később — talán éppen Végeladás című drámájának nagy pillanatától kezdve — megjelenik gondolkodói világában a történelem szellemi építménye, s ettől kezdve az élet lényeges kérdései számára sorskérdésekké válnak, a világ pedig emberi sorshelyzetek csöppnyi örömében és határtalan bánatában méri önmaga hatalmát. Emberi kötődések és világnyi oldódások között olykor jelképes közvetítőként — máskor a kicsinységnek határt szabó erőkként — megjelennek a tárgyak és a fogalmak, Csömöre bácsi haszontalan gyógyszeres fiolái, szemben a gyógyíthatatlan emlékezet fájdalmával, Szibéria hatalmas térképének életnyi, kitörölhetetlen gyötrelmével. Mert Tolnai Ottónak közép-európai költőként éreznie, látnia kell hatalmas kiszolgáltatottságunk parányi menedékeit, a gyógyszeres fiolákat éppúgy, mint a gyermekkori álmokat, a csend ígéretét hozó hófehér kecskegi- dákat, az őszi napsütésben beért szőlőfürtöket, a rózsaszín flamingókat, vagy Hangya András képeinek sejtelmes színfoltjait — mindent, ami széjjeltekintése- ink során pillanatnyi nyugalmat, lélegzetvételnyi békességet ad a léleknek. Közben mindezek az apró, s a bennük rejlő üzenetek megmutatják azt a mérhetetlen emberszeretetet, amely az ötvenéves költő egyre hatalmasabb költői világában meghatározó értékszemléletté vált. Tolnai Ottó szinte megélt sajgással, fájdalommal ragaszkodik az emberhez, az emberi tekintetekben őrzött történelemhez, a tájhoz, s a tájban remélt otthonára lelt lélekhez, miközben egyre határozottabban hisz abban, hogy a megváltás mégiscsak Isten dolga lehet. Mert ha az otthon az Éden ígért csendjének és békéjének csöppnyi megvalósulása, akkor mégiscsak isteni feladat lehet átmenteni az életet ezekbe az otthoni pillanatokba. Tolnai költészetében a Wilhelm-dalok megjelenésekor úgy tűnt, egy minden korábbi költői korszakát magába rejtő, átfogó világszemlélet kialakulásának lehetünk tanúi. A világi jelenségek, a lelki történések és a szellemi fogalmak néven 7
