Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 6. szám - Ujlaky István: Magyarok a Kárpát-medencében (Gondolatok egy könyv ürügyén)
métlések halmaza — mondja arról, akit különben nagyra becsül. Dér esztétikai érdekeltsége itt abban jut kifejezésre, hogy belső arányokat kér számon. Még akkor is, ha ezzel részben ellentmond önmagának, hiszen a megformált életrajz már nem dokumentum, s az ember csak akkor minősítheti át panaszáradatát, ha közben maga is megváltozik. Az önéletrajz tehát annál értékesebb, minél kisebb mértékben érvényesül benne a stilizálás. Ezt végül Dér Zoltán is elismeri, amikor „fölbecsülhetetlen” értékűnek mondja a művet. De az Utolsó széttekintés c. posztumusz Németh László-könyvet is becsüli, pedig ennek anyaga még fragmentárisabb, hiszen különböző alkalmakra készült írásokból áll össze, s tartalmában teljességgel heterogén, hangnemében pedig a már említett panaszkodó szubjektivitás és az olykor utópiába hajló objektív mérlegelés között ingadozik. Az Abbahagyott versek c. Illyés-kötetről s a Tiszták c. drámáról készült ismertetés inkább csak dokumentálja a kritikus ízlését. Az Illés Endre-esszékötetnek a bemutatása már nagyobb hőfokon született, nem függetlenül attól, hogy Dér Zoltán e nyugatos író adósának érzi magát. Az a világosság bűvöli el Illés portréiban, amely úgy aktivizálja a nyelvösztönt és a fantáziát, hogy a mű szinte dokumentum értékű. Rónay György Nyitóár-értékelései viszont nem fegyverezik le egyértelműen. A nagy nemzedék c. gyűjteményben ugyanis önismétlésre is ráérez helyenként. Pedig hogy saját maga is beleesik ebbe a csapdába, arra a kötet utolsó, Vas István önéletrajzi művének harmadik kötetét boncoló áttekintése a tanúság. Amit itt újfent a műfaji határok elmosódásáról, az alkotók magánéletének irodalomtörténeti jelentőségével kapcsolatos dilemmáról mond, azt — már olvastuk. Még akkor is, ha az avantgárd parttalanságával (én úgy mondanám: uniformizáltságával) kapcsolatosan kétségtelenül igaza van. A Perben a pusztulással egyik fontos könyve újabb irodalomtudományunknak. Egy sokoldalú érdeklődésű, az értekező próza nyelvét magas szinten művelő humanistának megbecsülést érdemlő munkája. (Fórum, 1989) Vajda Gábor Magyarok a Kárpát-medencében Gondolatok egy könyv ürügyén Az ember társas lény. Társadalmisága főként abban áll, hogy mikro- és makró-közösségekbe szerveződik. Történelme makró-közösségeinek története. Az ókor utáni Európa főbb makró- közösségei az egyház, dinasztia, osztály és nemzet köré szerveződött emberek. E makro-közös- ségek egyszerre keretei, alanyai és mozgatói a történelemnek. Az „őseredeti” marxizmus e kategóriákat egymás mellé rendelte, bár nem tartotta teljesen egyenlő fontosságúnak. Döntő szerepet tulajdonított a termelőerők fejlődésétől és a tulajdonviszonyoktól mozgatott osztályok harcának, de pillanatig sem mellőzte vagy becsülte alá a vallások, dinasztiák, nemzetek, sőt szubjektív, véletlen és pszichológiai tényezők szerepét sem. A XX. századi marxizmus és vulgármarxiz- mus, annak jóhiszemű (Pokrovszkij) és manipulativ (Sztálin) irányzatai egyaránt az osztályok szerepét emelték ki, a többi tényezőt gyakran háttérbe szorítva vagy teljesen mellőzve. Hazánkban az elmúlt évtizedekben kibontakozott egy olyan történeti gondolkodás, amely, „visszahelyezte jogaiba” a történelem etnikai-nemzeti tényezőjét. (Elég ha Niederhauzer Emil, Szűcs Jenő, Joó Rudolf, Ács Zoltán, Kővágó László, Illyés Gyula, Mészöly Miklós, Csoóri Sándor és mások — történészek, írók, költők stb. munkásságára utalunk). Ebbe a gondolati mezőbe illeszkedik az a tetszetős küllemű kötet is, amely 1988 végén jelent meg a könyvesboltokban „Magyarok a Kárpátmedencében” címmel. A mű címe alapján akár teljességre törekvő Magyarország-történet is lehetne; de nem az. Inkább egyfajta sajátos válogatás hazánk történelméből, történelméről. A Glatz Ferenc által válogatott-szerkesztett munka rendező elve az ország etnikai viszonyainak, a dunai népek együttélésének és egymásrahatásának, asz- szimilációjának és migrációjának, a modern nemzetek és nacionalizmusok kialakulásának és történetének vizsgálata. Ám szó sincs arról, hogy az osztályközpontú egyoldalúság helyére nemzetközpontú egyoldalúság lépne. A mű egyik legfőbb jellegzetessége épp formai és tartalmi gazdagsága és sokfélesége. A műfaji-formai sokszínűség jegyében a kötet elméleti-publicisztikai és tudományos-ismeretterjesztő írásokat, politikai életrajzokat, interjúkat-riportokat, duna-menti népek és népcsoportok történeti vázlatait egyaránt magába foglalja, kiegészítve térképekkel és 92
