Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 6. szám - Sziveri János emlékezete - Thomka Beáta: A megnevezhetetlen
Sziveri János emlékezete (1954—1990) Thomka Beáta A MEGNEVEZHETETLEN u. -A. költői lét határhelyzeteiben utolsó fogódzóként és menedékként merül fel a megnevezés lehetősége. Lehetetlenné válása már nem a határhelyzet, hanem a megszűnés tükre. Ugyanakkor talán nincsenek is létszituációk, melyekben a költőnek ne lenne éppen ez az igénye sorsdöntő. Minden pillanata a megnevezés tökéletességének keresése jegyében telik el attól fogva, hogy megnyilvánulási kísérleteit nyelvhez és nyelvi formához köti. Adott pillanatokban visszafelé kell lapoznunk a műveket, s ha Sziveri Jánosról van szó, utolsó sorainak szögéből megkerülhetetlenül azon próbálkozások rajzolódnak ki előttünk, melyekkel nevét először tette ismertté. A visszalapozás fényt vet arra a szigorú fegyelemre, mely elejétől fogva meghatározta közléseinek arányosságát és mértékérzetét. Utolsó négy sora ugyancsak kínokkal néz szembe, mint annak idején első sorai, ám most a végső próbatétel előtt áll a megszólalás. Gyötrelmei az egész költői pályát és a költői létezést meghatározzák. Alapítás a költészet a szóval és a szóban — mondta Heidegger. Sziveri immár azokon a mezőkön sétál, melyek a befejezett alapítás, a lejátszódott teremtés, létrehozás szögéből teszik érvénytelenné a megnevezés megszenvedettségét. Az utolsó gesztus egyetlen pontba sűrítődik, annak a lénynek az élményébe, mely túl van szemhatárainkon, örömön és szenvedésen. Sziveri Jánosnak, a szenvedőnek, még itt, közöttünk megadatott belátni azokat a tájékokat, melyek egyértelműen a megnevezhetetlenség körébe tartoznak. Elődbe járulnék akár, de nem tudlak még egészen megnevezni. Hangod mintha hersegne . . . Vagy csak a gyertya krémje? Valakit elszólítottak belőlem. Sziveri János az elszólítottság tudatával és a megnevezhetetlenség sejtésével utal arra a választóvonalra, mely létet és nemlétet elkülönít, pillantását pedig utolsó sorainak reményével arra a kifürkészhetetlen térségre veti, melyet e pillanatban közülünk csupán ő ismer. 15
