Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 4. szám - Tóth László: Csehszlovákiai (magyar) változásokra
kezdett bennünk, mozdulataink természetellenessé, a fuldokló mozdulataivá kezdtek válni, s a figyelmes szem egymás után észlelhette rajtunk a kóros elváltozásokat. A fejünket erős kezek tartották víz alatt. Voltak, akik nem bírták sokáig, s hamarosan a felszínre könyörögték/udvarolták magukat, és sietve hűségesküt tettek a hatalomnak, néhányan örökre odavesztek a mélyben, néhányunknak azonban kopoltyút növesztve sikerült megtanulnunk a víz alatt is lélegezni. A realizmus, sőt, a szocialista realizmus, mi több, az alibista reális szocializmus jegyében és nevében a józan ésszel elképzelhetetlen, egymást felülmúló abszurditások kavalkádjának lehettünk szemtanúi, szenvedő alanyai. Gettóország gettólakóivá váltunk, akiktől kizárólag csak csupa államosított gondolatot kívánt meg a szocialista haza, melyre a legnagyobb veszélyt az jelentette, hogy egyszerű, objektív természeti törvényszerűségeknél fogva a látóhatár széle nem igazodott — és teljesen soha nem is volt igazítható — az országhatárokhoz. Nem csoda hát, ha A franciaországi változásokra szegény Batsányi Jánosának nemcsak I. Ferenc császár kopóival gyűlt meg a baja, hanem az ember és a szellem szabadságát hirdető „szocialista” Csehszlovákiában is nem kívánatos szerzővé vált. A kultúra, az alkotó szellem és az erkölcs sorozatos megalázásának— 1968-ért elsősorban az írókon, újságírókon, színészeken verték el a port —, az állam(élet) mérhetetlen elbürokratizálásának és egy szűk pártelit fokról fokra erősödő, a demokratikus centralizmus nevében szentesített terrorjának az időszaka ez. Ha igaz, márpedig a hetvenes-nyolcvanas évek Csehszlovákiájában igaz volt, hogy az egyes miniszteri tárcák felsorolásának sorrendje egyúttal a tárca politikai megítélését is jelezte, sok mindenre következtethetünk abból, hogy a hetvenes évek elején, a konszolidáció kormányainak ismertetésekor, mindannyiszor az igazságügy, az oktatásügy és a kultúra zárta a sort. A pártállam bürokratikus és mindent ellenőrzése alatt tartó apparátusának terjeszkedésére pedig a kommunista párt dunaszerdahelyi járási bizottságának háromemeletes székháza ad érzékletes példát: 1969-ben a pártbizottságon kívül még az ifjúsági szövetség, a nőszövetség és a Nemzeti Front járási bizottsága, továbbá a járási szakszervezeti tanács, valamint a járási újság szerkesztősége is ebben az épületben kapott helyet — és feltehetően ki is felejtettem valamit a felsorolásból —, ám ezek lassan-lassan kiszorultak az épületből — (természetesen) a sort a szerkesztőség kezdte —, hogy a nyolcvanas évek elejére már teljes mértékben a pártapparátus uralja azt. Szükség is volt ekkora hatalomra, mert egyre erősebb marok kellett ahhoz, hogy vissza lehessen fogni a gyeplőt. A szekér azonban mégis megrándult, és — az árokba borult. A látszólag jól, ám erős alapok helyett ingatag ideológiák homokjára épített struktúra kártyavárként dőlt össze. Történelmi szélámyék? 1989. november 17-e, 18-a, 19-e, 20-a, 21-e, 22-e, 23-a, 24-e, 25-e... után? Hol van az már?! «LEHETŐSÉG: MIHEZ?» „ < EGY INTERJÚBÓL: VARGA SÁNDOR MINI SZTERELNÖK-HELYETTES > „Jelenleg még az 144-/68-as, a nemzetiségekről szóló alkotmányjogi törvény van érvényben, és ameddig nem születik meg az új alkotmány, ezt kell tekintenünk érvényes jogszabálynak. Sajnos, ennek a törvénynek következetes tiszteletben tartását az előző kormányok nem biztosították, ezért például a csehszlovákiai magyarság teljes joggal sérelmezte hátrányos helyzetét. Mint ismeretes, folyamatban van Csehszlovákia új alkotmányának, illetve pontosabban, három alkotmányának a kimunkálása. Mert lesz egy szövetségi és két köztársasági alkotmány. Ezeknek az előkészítése már az előző kormány alatt elkezdődött. Készültek javaslatok, amelyeken a jogászok tovább dolgoznak. Ezekben az új alkotmányokban a nemzetiségi jogokat is rögzíteni kell. Szerintem az 1968-as alkotmánytörvényt, amely alapjában véve egyéni jogokat biztosított a nemzetiségek tagjainak, túl kell lépni. Rögzíteni kell az egyenlőség és egyenjogúság mellett a nemzetiségek államalkotó jellegét és önigazgatásának valamilyen módozatát vagy módozatait, az egyéni jogok mellett kollektív jogokat is biztosítani kell. [. . .] Személy szerint csak üdvözölni tudom azt a bátor kezdeményezést, amellyel a diákok, művészek, később a hozzájuk csatlakozó értelmiségiek és munkások felléptek és létrehozták a különböző mozgalmakat. [. . .] Ezeknek a kezdeményezéseknek és mozgalmaknak a létrejötte a demokratikus viszonyok 63
