Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 4. szám - Tóth László: Csehszlovákiai (magyar) változásokra
miként 1968-ról is jobbára ilyen emlékek, tapasztalatok raktározódtak el az emberek nagy többségének tudatában. Ez a fajta tapasztalat ugyanis szerintem egy meglehetősen hamis tapasztalat, annál is inkább, mivel 1968 valamifajta konkrét koncepcióból, teszem azt, egy többpártrendszerű társadalomfelfogásból kiinduló történelmi elemzését nemigen végezte el azóta sem senki. Különben is a magyarországi fejlődés, a lengyel fejlődés, a német fejlődés, s egyáltalán az európai fejlődés időközben nagyon sok mindenre megtanított sokakat, és nyilvánvalóvá tette, hogy amennyiben itt létrejön egy többpártrendszerű demokrácia, létfontosságú kérdéssé válik, hogy valamely differenciált társadalmi közeg politikai képviseletet nyerjen. «A kisebbségen belül is kisebbségben» Tóth Károly harmincegy éves. Esszéíró, kritikus, szerkesztő. Volt, legalábbis november 18-ig. Nevét elsősorban Madách Imréről, Hamvas Béláról és Bibó Istvánról írt tanulmányai, esszéi, valamint a csehszlovákiai magyar tudományosságról és annak helyzetéről tartott előadásai tették ismertté. Egyre nyíltabbá váló ellenzékisége, másként gondolkodása eddig is nyilvánvaló volt néhányunk számára. November 17-e után a politika-csinálás állította őt fel Madách kiadóbeli szerkesztői asztalától. A kellő elméleti tudásra alapozott és nagy, távlatos koncepciók felé tekintő politika-csinálás, ami nem nagyon volt/lehetett — tisztelet, e helyen is, a kivételeknek — a csehszlovákiai magyarság sajátja eddig. Ha rajtam múlna, a neve után következő minősítések mellé én a politológust, politikai gondolkodót is odatenném. — A Független Magyar Kezdeményezésnek, most, két hónappal a megalakulása után van-e tömegbázisa, illetve igényt tart-e vagy számíthat-e egyáltalán tömegbázisra? — Azt hiszem, abból kellene kiindulnunk, hogy amit mi november 18-án felvállaltunk, tehát egyfajta liberális eszmekörnek a kisebbségi közegbe való plántálását, ami ugye homlokegyenest ellenkezik a hagyományos kisebbségi kollektivista ideológiákkal, annak valószínűleg soha nem lesz majd isten tudja, mekkora tömegbázisa. Emlékszel, ezt már ott, Vágsellyén is tudtuk, ezzel már ott is tisztában voltunk. Tehát feltehetően mi a kisebbségen belül is mindig kisebbségben maradunk. A tagságunkkal és a mögöttünk álló bázissal kapcsolatban azért nem tudok pontos adatokat mondani, mert politikai erőként jelen pillanatban még nem artikulálódott mellettünk egyetlen más szerveződés sem. Ilyen értelemben a Csemadok és a vele fuzionáló Csehszlovákiai Magyarok Fóruma sem tudott még felmutatni egy határozott programot, melynek ismeretében az embereknek módjuk lehetne választani bizonyos általunk (is) képviselt liberális politikai irányzatok és egy konzervatívabb nemzeti ideológiát vagy politikai felfogást képviselő áramlatok között. Annyi bizonyos, hogy ott és akkor Vágsellyén, egyfajta programadó szerepre szerettünk volna vállalkozni, méghozzá elsősorban a nemzeti kisebbségi léttel összefüggő kérdésekben, amire, azt hiszem, azóta is képesek vagyunk. Persze, mindehhez nagyon sok szakemberre lesz szükségünk, s mivel a kisebbségi program mellé társadalmi programot is szeretnénk felállítani, ahhoz még többre. A helyzetünk egyébként nem rossz: nagyon sokan jelentkeztek már eddig is, akik tisztában vannak célkitűzéseink fontosságával és megértették, hogy elvi nyilatkozatunk valójában mire is szólít fel. «A második szakasz. Félelmek» December 4-e és 7-e között, majd hajszálra egy hónappal később, január 8-tól 10-ig voltam Pozsonyban. Ez utóbbi alkalommal, miközben a főpályaudvarról a belváros felé baktattam, a történelmi idő változásait pontosan jelezve hol a Békevédők utcájának nevezett, hol a legendás szlovák tábornok nevét viselő Stefánik utcán — hallom, most megint ez a név van soron —, az volt az érzésem, hogy más városba érkeztem, mint akkor, decemberben. Az alapvető különbség: a forradalom akkor (még) kint volt az utcán: falfeliratok, tacepaók, 60
