Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 4. szám - Páskándi Géza: Patvarov vagy: a nagy nemzeti költő avagy: A Nagy Kompromisszum (II. rész)
Hordóházi: Te csak hallgass, te az oroszokat rehabilitáltad már Barguzinban! Jól belejöttél az összekuszálásba! Patvari (mint fent): Szép volt az egység ... a legszebb. Akkor valahogy még szétszórtan is egészben volt a nemzet. . . Hiányzik az osztrák mint főellenség, barátom! (Mitrayné bedugja fejét.) Mitrayné: Megjött a bizonyos hölgy! Beereszthetem? (Patvari szinte mohón bólint. Az asszony feje eltűnik.) Hordóházi: Miféle hölgy? Patvari: Á, semmi jelentősége . . . Hordóházi: Remélem, nem valami titkárnő, akinek emlékiratokat diktálsz! Patvari: Ugyan, hová gondolsz? (Tétova.) Hordóházi: Na azért! Mi komolyan vesszük ezt a dolgot. Halálos komolyan, Elemér. De szórakozz csak véle ... ám hagyd a tollat a fenébe most! Na szervusz! (Kezet fog. El. Csend.) Patvari: Ki véd meg engem a pártom ellen? Ki véd? (Nyílik az ajtó, belép Natasa. Csend.) Natasa! Natasa: Patvarov! Akiből Baradlay lett. . . (Kicsit idegenes hangsúly.) Patvari: Hogy talált rám? Natasa: Barguzinból csak egyetlen ember jöhetett Pest-Budára . . . Vannak ismerőseim a szabadságharcos klubokban mindenütt. . . Ó, Patvarov! (Kitárja karját, mint aki nem bírja tovább.) Patvari (szintén magához öleli): Ó, kedvesem, Natasám, mennyit álmodtam magáról! Én egy darumadár hátán, maga pedig egy jaguáron . . . hiába űztem . . . Natasa: Ó! Én pedig Párizsban jöttem rá: nem tudok úgy élni, hogy ne maga legyen a célom . . . akkor határoztam el, hogy megkeresem . .. Hogy beszéljünk: inkább magyarul? Patvari: Oroszul, Natasa, oroszul! (Más hang.) Hogy jutott Barguzinból Párizsig? Natasa: Leülhetek? Patvari: Hogyne! Megkínálhatom valamivel? Natasa: Köszönöm! (Fejét rázza.) Ilyen korán nem kezdem . . . (Leül.) Patvarov . . . ó, Patvarov! Patvari: Baradlay Elemér a becsületes nevem. Szólítson így engem ezután. Natasa: Nékem Patvarov marad! Az örök Patvarov! Egy kicsit hős, egy kicsit szélhámos! De én már így szeretem magát! (Szinte egyszuszra.) Tehát képzelje, Patvarov . . . apám elvette Maruszját és pokol lett az életünk a házban.. . Droszida férjhez ment Kuznyecovhoz, képzelje, Kuznyecovhoz . . . szerencsére Nyinocskát is nőül vette egy svéd hadifogoly, engem is el akart jegyezni egy japán úriember, de a maga emléke még túl erős volt. . . Nem bírtam tovább . . . Elszöktem Moszkvába ... ott megkérte a kezemet egy idős tábornok, aki éppen Lengyelországba készült. . . végül is Párizsba emigráltunk . . . ő meghalt s én örököltem egy kis vagyont. . . aztán egy vándor daltársulathoz szegődtem, ott zongorázok most. . . Elég jó nevünk van . . . Már fél Európát bejártuk . . . (Kis csend.) Patvari: Az édesapja és Maruszja? Droszida és Kuznyecov? Uramisten, micsoda világ, minő fordulatok! De hogy jött rá, hogy én élek? Natasa: Amikor elmentem, apám nagyon beteg lett. . . Maruszja pedig épp Irkutszkba vagy Csitába utazott. .. valamelyik szeretőjéhez, mert csalta az apámat, és kárörömmel szarvazta fel, így büntetve minket. . . szóval apám nagybeteg lett, azt hitte, meghal, s akkor egy levélben meggyónta nekem. így tudtam meg, hogy amikor maga a vadászaton utána ment, találkoztak és egyezséget kötöttek: ő elősegíti a maga szökését, maga pedig eltűnik, hogy megszűnjék ez a bigámia! Patvari: Dehát semmiféle bigámia ... 32
