Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 4. szám - Páskándi Géza: Patvarov vagy: a nagy nemzeti költő avagy: A Nagy Kompromisszum (II. rész)
Mitrayné: Hát Patvarival. .. nemzeti költőnkkel! (Szinte áhitat.) Patvari: Úgy rémlik, őt láttam ... de csak futólag történt... (Előveszi pizsamáját.) Mitrayné: Mert itt az emberek egy idő óta azt pusmogják, hogy nem halt meg, de a cár udvarában nagy ember lett! Az osztrák ellen készülődik muszka segítséggel! Hát tegyék is helyre a kárt, amit ők okoztak! Patvari: A pongyolája! (Az asszony bosszúsan összébb húzza.) Postám nem jött? Mitrayné: Éccaka? Hát nem az este ment el? Majd elfelejtettem . . . (Előveszi a cédulát.) Este kereste egy hölgy. Azt mondta, ma reggel újra eljön . . . Patvari: Remélem, lebeszélte! Mitrayné: Nagyon elegántos volt! A nevét nem értettem, azt mondta Párizsból jött, elég jól beszélt magyarul. . . hát persze azért az akcentusa . . . mind elfelejti az anyjának nyelvét a nagy utazgatásban. . . Kossuth apánk is csak utazgat a világban, ahelyett, hogy . .. Patvari: Párizsból? Nekem nincs is Párizsban ismerősöm . . . Mitrayné: Ó, istenem, hogy szerte vagyunk szórva! Hát akkor hazudott, bár nem úgy nézett ki. Patvari: Fiatal volt? Mitrayné: Nem túlzottan, de szemrevaló. Látja, én nem tagadom le a hölgy vendégeit. A férjvadászok bezzeg letagadnák! Óvakodjék tőlük! (Kint erősen kopogtatnak.) Ha nem egyéb, ez ő lesz! (Kisiet.) Patvari: Ki az? (Jön Hordóházi.) Hordóházi: Hordóházi Kortess Győző, jelentem alássan! (Tréfás bokázás.) Patvari: Te vagy . . ? Kutyául érzem magam! Hordóházi: Kémeim jelentették az éjszakádat! (Más hang.) Imént kifizettem a lakbért. . . Patvari: Már nem kell sokáig! Hordóházi: Csak kelljen! PatvarúNem azért szöktem törökföldönáthazáig,hogyneírjammegaz emlékirataimat... Meg fogom írni és a 48-as pártnak visszafizetem a lakbért, mindent... Hordóházi: Említette a szerkesztő úr, hogy szerződést akarsz velük kötni az emlékirataidra .. . (Az ajtóhoz lép, kinyitja. Senki. Becsukja.) Ezért is jöttem. (Kis szünet.) Ez az emlékirat nem jó a pártnak, Baradlay . . . drága egyetlen barátom! És a színdarab se! (Kis szünet.) Patvari: Nem lehettek kegyetlenek, Győző! Ezért éltem túl mindent, hogy itthon egyszer megírom . . . megírhatom ... És tessék! Aztán írtam életemben egy elfogadható színjátékot, az Empedoklész halálát... és arra kárhoztatnátok, hogy soha senki ne mutassa be! Ezt nem tehetitek velem! Hordóházi: Egy igazán jó dráma az asztalfiókban is jó mü, te ne tudnád? Egy jó szinjáték nem kér enni, Elemér! Patvari: De én kérek! Hordóházi: Kapsz is! Vagy nem?! Patvari: A hiúságom éhes! Hordóházi: Ha győzünk, jóllakik! Patvari: Mi bajotok a színművel? Hordóházi: Nemcsak a darabbal... az életútjával is ... ha szabad így mondanom . . . Patvari: Nem értem! (Egyre kétségbeesettebb.) Hordóházi: Pedig egyszerű! Ha te valóban közölni kezded az emlékirataidat — akkor azt is el kell mondanod, hogy Barguzinban a cári rendőr apósod be akarta mutatni... Patvari: Ez a színigazság! Hordóházi: És azt hiszed, mi negyvennyolcasok, mi Kossuth-pártiak majd tapsolunk annak, hogy a minket leverő — de egyébként jószívű— oroszok be akartak mutatni egy darabot tőled, aki ellenük harcoltál? Vagyis még a cár is nagyvonalúbb, mint mi.. . (Kis csend.) 29
