Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 4. szám - Páskándi Géza: Patvarov vagy: a nagy nemzeti költő avagy: A Nagy Kompromisszum (II. rész)
Nyinocska: Maruszja! A mostohánk! Márpedig Kuznyecova Maruszja sose lesz a mi mostohánk ... Az Artjonov lányok mostohája! A világ, mit szólna, a világ . . . Artjonov: Miféle világ? A mandzsuk? Tatárok? Vagy a száműzőttek? Mert különben itt csak mi vagyunk a világ, édes lányaim . . . Épp erre gondoltam . . . Nagy badarság ellenségeskedni a Kuznyecovokkal, amikor itt olyan kevesen vagyunk... Droszida: Nem bírom tovább! (Kirohan.) Natasa: Igaza van, fut a szégyen elől. Én belehalok ... legalább véle temetnek el! (Elcsuk- lik a hangja.) Artjonov: Talán azt szeretnéd, ha a kormányzó és a metropolita névtelen leveleket kapna, hogy bigámiában éltél?! Natasa: Már meghalt! Artjonov: A bűn nem halt meg vele! Ezek a múltat nem felejtik! De ha Kuznyecov az apósom lesz — nincs többé feljelentés! Névtelen levél! Édeseim, nincs többé irigység! És ki marad a postamester? Csak én! (Csend.) Nyinocska: Ezt jól kiagyalta! Artjonov: Nem vagyok ám olyan szélütött vén, ahogy sokan képzelik! Nyinocska: Feláldoztuk érted az életünket. . . Artjonov: Ti, értem? Ahol csak jártam e földön . . . első dolgom volt férjet fogni néktek! Míg magamnak nem gondoskodtam asszonyról soha, pedig szegény anyátok meghagyta: házasodjak újra! És ti tűrtétek, hogy én így éljek egyedül . . . Önzők voltatok! De most vén fővel észbekaptam! Nyinocska: Hisz majdnem velünk egyidős! Fel fog szarvazni! Dámvad leszel, meglásd! ( Káröröm ). Artjonov: Nemes állat, különben nem vadásznák annyian. (Jön Maruszja, Kuznyecov. Mitrofa hátul, inkább utánuk surran.) Natasa: Hogy minden bűn, árulás a családban maradjon . . . Elveszi a saját besúgójának lányát.. . uramisten ... (Suttog.) (Azok ideértek, kis csend.) Kuznyecov: Maruszja beszélni szeretne . . . Natasa: Nem leszel a mostohánk, Maruszja! (Kis csend.) Maruszja: Imént meggyóntam a pópának . . . (Kis szünet.) Békét akarok a szívekben! Igen, elismerem, irigykedtem rátok! Néha gyűlölködtem is! Ez abban is megnyilvánult. (Mitrofa reszelősen beleköhög.) Te itt vagy? Menj innét azonnal! (Mitrofa sandán ki.) Ez abban is megnyilvánult, hogy . . . nem tudtam aludni, rossz álmaim voltak ... Az irigység rontja álmainkat. . . Artjonov: Na nem épp olyan irigység volt az, csak inkább leányi... az minden egészséges lányban megvan! Igaz, gyermekeim? (Csend.) De folytasd. Maruszja: És mikor csapás csapás után ért. . . most legutóbb is . . . magamba fordultam és kegyelmet kértem istentől... a pópa által, feloldozást. . . Azt akarom, szeressük egymást! Én tudom, hogy most ti özvegyek furcsállva néztek rám, gyűrűs menyasszonyra . . . (Kezét felemeli, a két nő felhördül.) így hördültem fel én is, mikor a ti kezeteken megláttam a gyűrűt, és aztán rámeredtem az én csupasz, szegény kezemre . . . így volt, de másképp lesz. Ám vigyázzatok: most ne ti vegyétek át a régi Maruszja szerepét. . . Nem volna méltó . . . Én irigykedtem rátok, de ti ne irigykedjetek! Nyinocska: Persze! Ne adjuk vissza néki a kölcsönt! Legyünk kegyelmesek! Ő éljen békében, miközben a mi életünket megkeserítette . . . Artjonov: Igaza van Maruszjának! Ha ti ott folytatnátok, ahol Maruszja abbahagyta, az irigy torzsalkodásnál, akkor se vége, se hossza . . . sose lesz nyugalom ... csak bosszú ... sose leszünk egyetlen család . .. (Áhítat.) 25
