Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 4. szám - Páskándi Géza: Patvarov vagy: a nagy nemzeti költő avagy: A Nagy Kompromisszum (II. rész)
Mitrofa: Igaz is . . . elfelejtettem ... a költő úrnak van egy levele . . . véletlenül becsúszott a szekrény mögé a postán . . . Natasa: Add ide ... Mitrofa: De odaadja neki! (Ujját felemeli.) Natasa: Ej, pimasz . .. ide vele . . . Kotródj! Mitrofa: Szid, oszt még el se olvasta, na ez a hála . .. (Kimegy.) Natasa: (forgatja): Hordófalvi Kortess Győző ... A barátja . . . Ennek írta álnéven a leveleket. . . (Leteszi az asztalra. Sétál.) Nem, ez nem volna illő . .. Ilyet sose tettem . . . De hát még sose kapott levelet! És épp most. . . Ám lehet, hogy a barátja épp ebben értesíti, hogy mit vár tőle a nemzet? És akkor nyomosabb érvekkel beszélhetem le róla, hogy efféle komédiákba belemenjen ... El kell olvasnom! Az ő érdekében ... El... fFeltépi. Olvassa, lassan, mint akinek nehezére esik a magyar, persze kicsit idegenes a hangsúlya.) „Drága Barátom, Patvarü A kezemet egy párbajban ellőtték, ezért az inasomnak diktálom . .. Leveledben említed, többszöri is írtál nekem. . . Nyilván az osztrák cenzúra állhatta útját. . . De most megkaptam egy lengyel fogolytól, bizonyos Harkiewicz úrtól. . . így én sem császári postára bíztam leveledet, hanem egy jóemberre, aki küldetésbe Oroszországba ment és ott adja fel valahol . . .” (Megáll, a borítékra néz.) Igen, Csitában adták fel. . . (Tovább olvas.) „De most már szóljak itthoni dolgokról is. Nejed még mindig nem ment férjhez, a fiad is jól van. Téged várnak, mert én természetesen üzeneted után szóltam nekik, hogy Barguzinban élsz. (Közben egyre jobban remeg a hangja.) Szóval várnak haza, annál is inkább, mert a lengyel szerint már az orosz újságok is megírták, hogy az osztrák császár és a magyarság kiegyezett, és a koronázás ünnepére nagy amnesztia volt. . . így te is amnesztiát kapnál. . . Várunk tehát...” (Nem tudja tovább olvasni, szeméből kihull egy könnycsepp. Jön Artjonov puskával.) Artjonov: Na, megyünk Kuznyecovval leskődni egy kicsit. Akkora örvös fácánt hozok nektek! Te nem mentél el a színi próbára? Mi van? Natasa (megtörli a szemét): Nem mentem. Artjonov: Csak tán nem az előadás miatt itatod az egeret? Natasa: Hol van az már? Az csak ... ráadás ... Artjonov: Miféle ráadás? Beszélj! Mi ez a levél? (Natasa elkapja.) Natasa: Ha megígéri, hogy nélkülem egy lépést sem tesz az ügyben — megmutatom. Artjonov: Mutasd! Natasa: ígérje meg! Artjonov: Megígérem, na! Natasa: De magyarul van! Artjonov: Annyit még tudok! Hoci! (Elveszi, átböngészi. Közben) Ó Szent Vlagyimir segíts! A kazáni szűzmária! (Csikorog. Visszaadja.) Háromszor is megkérdeztem tőle: nős ember-e, háromszor is, úgy éltessen isten! Natasa: Elhiszem, apám! Majd én beszélek vele . .. Artjonov: Én! Natasa: Megígérte! Előbb én . .. aztán majd meglátjuk! Artjonov: Jót tesz az ember, és hazudik neki! És még össze is vesztünk miatta! (Kis szünet.) Hát hiszen ez ... (Maga is megborzad.) Ez bigámia . . . Közönséges bigámia! Kuznyecov (hangja): Megyünk, Iván Ivánovics? Artjonov (halkan): Csak ez meg ne tudja, mert aztán firkálja a névtelen leveleit megint. (Hangosan) Megyünk édes barátom, megyünk! (Halkan) Muszáj béké14
