Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 3. szám - Araczki László: Egy eszménykép színváltozásai (A Petőfi-kép módosulása a költő szülőházának vendégkönyvi bejegyzései alapján)
„1989. aug. 12. Szász Eleonóra Tóth Józsefné Örülünk, hogy végre hazatérsz nagy költőnk Petőfi Sándor!” „1989. 08. 15. A Petőfi-ház minden magyar szívét meghatja. így történt ez velünk is, mikor betettük lábunkat ide. Reméljük, hogy a Szovjetunió beli kutatások pontot tesznek a Petőfi-legenda végére. Olvashatatlan aláírás” „A koszorúzás alkalmából Petőfi Sándor temetésével kapcsolatos nyilvános megbeszélésen történt közös elhatározás emlékére. Kiskőrös, 1989. VIII. 22. Morvái Ferenc Megamorv Petőfi Bizottság alelnök” „De jó, hogy születtél Petőfi Sándor! Te voltál a legtragikusabb sorsú népi hős, akit elhurcoltak az „Óperenciás tengeren is túl”-ra. De nem térhettél győztesen vissza. Csodálatos verseid azonban örök győztesek maradnak az emberi szívekben. 1989. okt. 6. A 4. c. osztály tanulói Kerekegyházáról” „Bárhol hunyta is le szemét Petőfi, életét a magyar Haza szabadságának szentelte. Mily nagy kár, hogy ily áldozatkész fia nincs minden emberöltőben ennek az igazán jobb sorsra érdemes nemzetnek! Budai E. László Duisburgból (NSZK) 1989. okt. 29.” Tovább lehetne még folytami a vendégkönyvi bejegyzések sorát, bár úgy vélem, hogy a színskála így is zavarba ejtően változatos. Petőfit halála óta sokan és sokféleképpen értelmezték: volt harci lobogó, akadémiai székfoglaló, márciusi óda, szemináriumi példabeszéd, s akadt idő, amikor mocsoktalan nevét a politikai és társadalmi reakció is zászlajára szegezte. Minden korszak a maga önigazolását látta vagy kereste e páratlan ívű költői pályában, s a sajátjaként kanyarított ki neki tetsző hányadot Petőfi szellemi örökségéből. Látnivalóan a vendégkönyvekből is egy több dimenziójú Petőfi-ideál tárul elénk, egy olyan eszménykép, amit lehet magasztalni és ünnepelni, lehet ócsárolni és megtagadni, de gondolkodásból kiiktatni lehetetlen. Ez az igazi nagyság lényege és ismérve, ez a Petőfi- hagyaték élő voltának bizonyossága, s ezért hordozzuk még ma is magunkban a költő fiatalon megszakadt életének gyászát. Igaza lehet Czine Mihálynak, aki egy tanulmányában azt mondja Petőfiről: „Hagyományát ápolni — kevés. Örökségével élni kell, mint a kenyérrel.” 69
