Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 1. szám - Gion Nándor: Börtönről álmodom mostanában (regényrészlet)

Hosszúra nyúlt ez az éjszaka, mert egyáltalán nem tudtam elaludni, türelmetlenül vártam a reggelt, nagyon szerettem volna Istenfélő Dániellel beszélni, tőle vártam valamiféle vigasztalást, de aztán eszembe jutott, hogy ő már a szavalóest után is aggodalmaskodott, bizonyára ő sem fog biztatni semmi jóval, a szavalóestekről szóló fáklyás mese mégis rosszul végződik, bár Istenfélő Dániel a Mágnások ellen talán meg tud védeni.

Végre elérkezett a reggel, Istenfélő Dánielt azonban hiába kerestem egész nap, nem volt a telepen. Este jelent meg a Lírikusokkal, gyászos arccal vonultak be a borjúistállóba, utánuk bejött Halálfejű Józsi is, a két testőr az ajtónál maradt, az egyik most is kifelé, a másik befelé figyelt. Az istálló végébe mentünk, leültünk a szénakötegekre, és ekkor Istenfélő Dániel rövid beszédet tartott. A tőle megszokott, kissé fellengzős modorban kezdte:

— Börtönben vagyunk. Ez azt jelenti, hogy legfeljebb három dologgal foglalkozhatunk. Jószágtenyésztéssel, szeszkereskedelemmel és költészettel. De a börtönben veszélyes és sokszor rósz szándékú erők irányítják az emberek sorsát, és még a három lehetséges tevékenységet is megnyirbálják. A jószágtenyésztés szükségességét senki sem vonja kétségbe, mert ez hozzájárul a börtönlakók jólétéhez, marad tehát a szeszkereskedelem és a költészet. Tegnap és ma hosszú beszélgetéseken voltunk Józsival, megtudtuk, hogy káros, sőt veszélyes cselekedet volt részünkről a szavalóesték megrendezése és a költészeti színpad megalakítása. Érthetetlen nyelven szavaltunk verseket, és ezzel már-már nemzeti türelmetlenséget szítottunk és nyugtalanságot keltettünk a fegyencek körében. A költészeti színpadot tehát be kell zárni és a továbbiakban eredeti rendeltetésének megfelelően kizárólag borjúkarámnak kell használni. A hosszú beszélgetések végén azonban sejtették velünk, hogy talán mégis meg lehetne menteni a költészeti színpadunkat, amennyiben elállunk a szeszkereskedelemtől, és ezt a területet átengedjük másoknak, akik minden bizonnyal nagyobb sápot ígértek, mint mi. Mai összejövetelünk célja tehát a következő: eldönteni, hogy a jövőben verseket szavalgatunk-e, avagy pálinkát árulunk.

— Természetesen a költészeti szinpadot kell megmentenünk — mondtam lelkesen, és tényleg örültem, hogy maradt egy ilyen lehetőségünk. —Nagyszerűen sikerültek az eddigi szavalóestek, beindult a komoly alkotómunka, egyedül a költészetben teremthetünk tartós értékeket. A pálinkával való üzérkedés viszont állandó veszéllyel jár, minden lebukásnak súlyos következményei lehetnek, azonkívül pálinkát mindenki tud árulni, de a költészetet mi tudjuk legjobban csinálni.

— A pálinkát is mi tudjuk legjobban árulni — mondta Lakner Feri, aki a gyümölcsösben és a szőlőskertekben dolgozó rabok szeszellátásával volt megbízva.

— Vizsgáljuk meg a kérdést a maga összetettségében — mondta Istenfélő Dániel. — A szeszkereskedelem nem veszélytelen, de az egyetlen tevékenység, amely sok pénzt fiadzik, a pénz pedig még itt a börtönben is jólétet és hatalmat jelent. Ezzel szemben a költészet a szellemi élet ingoványos talajára terel bennünket, ahol bármikor gonoszkodó hüllők és csúszómászók marhatnak a lábikránkba, mint ezúttal is. Szóval a költészet szép és magasztos dolog, de az egyetlen sebezhető pontunk, mert minden belemagyarázható, ezenkívül hosszú távon elpuhít és ábrándossá tesz bennünket.

— Akár a Macedónt hallgatnám — mondtam megvetően.

13