Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 3. szám - Araczki László: Egy eszménykép színváltozásai (A Petőfi-kép módosulása a költő szülőházának vendégkönyvi bejegyzései alapján)

„Nagy Ferenc 1945. május 5. A szabadság nagy költőjének írom e pár szót az első szabad Májusában.” „Sok szenvedés árán, de álmod megvalósult. Republika lett szeretett hazád 1946-ban. Száz évvel nagy eszméd hirdetése után. 1946. ápr. 16. Kolozsváry István Kelebiáról” „MKP. Újpest, 1946. X. 11. Váczi Rózsika: Ezen kis ház bebizonyitsa, hogy legnagyobbjaink is a munkás-paraszt értelmiségből születtek.” „Szégyenlem azt, hogy Petőfi hiába halt meg, 1947. I. 18-án a felszabadulás 2 éve után még mindig bőszoknyás és csizmás fiatalok várják a régi jó időt. Nem tudják átérezni, hogy a martyrok új, szebb, jobb életet akarnak, de egyedül gyengék. Tóth András postás” „Fodor János Csehszlovákiából erőszakosan kitoloncolt magyar. 1947. évi IV. hó 18-án Nagymácsédről” „1948. év június hó 11-én 1. honvéd utász zlj. 4. százada tisztelgése Petőfi szelleme előtt. Fogadjuk, hogy népünket Petőfi elgondolása szerint, abban a szellemben képviseljük, ahogy ő szolgálta a magyar nép szabadságát. A zlj. nevében: Szójer Ferenc alhdgy. Raffay György fhdgy. Jobbágy József honvéd” „1949. jan. 26-án emlékezem pár sorommal Petőfi Sándorról, a nagy magyar költő és egyben szabadságharcos férfiúról, aki életét értünk feláldozta, példa kép, küzdünk, harcolunk mi is a demokratikus magyarországért, éljen a magyar dolgozók pártja, éljen a magyar demokrácia „Szabadság” Tóth Ilona Pestújhely Bajcsy Zsilinszky u. 60.” „Éljen a Demokrácia! Éljen Sztálin elvtárs és az igazi Petőfi többi követői. Bányácsky Ilona Császártöltés 49/IV. 14.” „Unger Berta úttörőőrsvezető Kaposvár 1949. VI. 14. Örökké büszke lehet Kiskőrös nagy, halhatatlan szülöttjére, aki már több mint 100 éve megjelölte azt az utat, melyen a dolgozó magyar népnek haladnia kell.” „A kiskunhalasi MINSZ nevében helyezzük el koszorúnkat Petőfi szülőházában mutatva azt, hogy Kiskunhalas fiataljai szorossan fel zárkóznak a Magyar Dolgozók Pártja mellé és „Petőfi” szellemében harcolunk a VIT sikeres megrendezéséért. „Előre a VIT sikeres megrendezéséért. Kiskunhalasi fiatalok nevében: Borbély Sándor MINSz T.” 1949. VII. 31. „Petőfi szellemében harcolunk a békéért. Kiskőrös, 1949. aug. 15. Takács Lajos” „Petőfi szellemében előre a szocializmus építéséért! 1949. XI. 20. Hazafy József’ 63

Next

/
Thumbnails
Contents