Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 1. szám - Csiki László: A monológ (vers)
Csíki László A monológ Beszélgetni is fogunk egyszer, nem csak beszélni, én egy világos konyhában ülnék le veled, elvégre annyit álltam tribünök előtt, az eszme katafalkjainál. A csepegő vízcsap engem nem zavar, nem hisszük már talán, hogy ezek szerelték ki a tömítéseket, és aztán honosuk kínai módszer szerint. . . Honnan annyi viz? Jó lesz a hideg bor fele, az esti maradék. Nem várok én sokat, akarni is csak a lehetőt merem. Tudom én, hogy a lázadások takarékra állított sparhelt mellett törnek ki, előbb az asszonyból, aki utcára küld kis reményért legalább, noha félt, hogy másegyéb nyilall át sziveden, ő se tudja, manapság miféle lehet az. Beszéljük meg előbb. Lakott errefelé, a strekken túl, egy kis fekete ember, a Korong utca 6-ban, a manzárdon, olyanokat mondott, hogy „. . . itt töpreng az éj nagy odva mélyén: a nemzeti nyomor”. Nem az. O egy másik. Aszondja: „íme, hát megleltem hazámat” stb. A fene tudja, zsidó szeretői voltak. Az apja meg fél-román. „Vagy tán egészen az.” Képzelj el ma egy ilyen személyi lapot! Meg aztán havi kétszáz ennek sose telt. Az akkor egy tehén ára volt. Persze, hova tennél, dugnál te egy tehenet a tizedik emeleten? Egere is csak a templomnak van manapság. Mondom, hogy nem érdekes. Ez olyan izé. Propaganda. Ma más a pénz. Máshonnan jő. Hígban számolunk. Mintha levesben keresnéd a vizet. A sóder konvertibilis ám — te éppúgy nem hiszed, ahogyan ö sem. De nem ő az, akire gondolsz. Lenin semmiképpen. 1
